Seite - 519 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

519 Úgy az 1790/91-, mint az 1825-ik évi országgyűlés behatóan foglal- kozott útak és csatornák létesítésének kérdésével, s bár az utóbbi regnicolaris deputatiót is küldött ki, mely részletes javaslatot készített („De viarum structura et conservatone") az útak építéséről és fentartásáról, de ezen törekvések az akkori állapotok között eredményre nem vezethettek. Csak Széchenyi István gróf működésével vett élénkebb lendületet közlekedési ügyeink fejlődése; miért is, midőn a magyar közlekedési ügynek nagy vonásait vázoljuk, tisztelettel és kegyelettel kell megemlékeznünk az ő működéséről, ki a negyvenes években a magyar helytartó-tanács közleke- dési osztályának élére állíttatott s később — mint erre legméltóbb és leg- avatottabb — az első magyar felelős minisztériumban is a közmunka- és közlekedési ügyek vezetésével bízatott meg. Fáradozásainak eredménye — a Tiszaszabályozás megkezdése, a buda- pesti lánczhíd, a dunai gőzhajózás előmozdítása, a Duna s különösen a Vaskapu szabályozásának tanulmányozása és a vasúti kezdeményezések mellett — a ma már róla elnevezett Széchenyi-út, mely Drenkovától a dunai szorosokon keresztül Orsováig, illetőleg Romániába vezet. Merész alkotás és méltó párja a Duna szerb oldalán vonúlt hírneves Traján-útnak, melyen a római császári légiók egykor Dácia (a mai erdélyi részek) meghódítására indúltak. A Széchenyi-út a keleti és a dunai kereskedelem érdekében épült nagy költséggel, mert a szorosokban a sziklákból kellett azt kivájni. De úgy ez, mint Traján útja, élő példája annak, hogy a legmerészebb emberi alkotás is csak véges jelleggel bír. Ma mellette egyközűleg vonúl el az orsova- verciorovai vasút-vonal s ez forgalmi szempontból, mondhatni, teljesen fölöslegessé teszi. Még csekély vízállás esetén is, midőn a Dunán a hajózás szünetel s a forgalom a szárazföldi útra szorúl, alig van a nagy költséggel és még nagyobb erőfeszítéssel épített Széchenyi-úton közlekedés és maholnap ép úgy, mint a Traján útja, egy nagy szellem nagy törekvéseinek puszta emlékévé fog válni. Folyóink szabályozása körűi is maradandó alkotásokat jegyezhetünk föl a jelzett időszakból. Ilyen a Sárvíznek, a Sió- és Kapósnak még a XVIII. században végrehajtott szabályozása. E vizek Veszprém, Fejér, Tolna és Somogy vármegyék lapályain egész tengerekké terültek szét s századokon át borították a föld színét. Hasonló állapotok voltak Torontál vármegyében, hol a Bèga folyó 200.000 holdnyi területet tartott víz alatt. E vizek szabá- lyozását gr. Mercy kezdte meg, kettős czélt tűzvén ki : hogy egy részt az