Seite - 12 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

2 A haichenbachi vár komor, félig szétomlott bástyatornya, melyet egykor egy testvérgyilkos alapított, hogy ebben a vad magányban vezekeljen s melyet Miksa császár romboltatott szét, hogy a vakmerő Oberhaymerek rablásait meggátolja, magas bükkfák közt tűnik el s most a folyam partjának egyik legnevezetesebb helyéhez érünk. A keskeny sziklakönyöknél oly hirtelen kanyarodik a folyó, hogy azután körűlbelől fél mérföldig imént elhagyott medrével egyközűleg visszafelé fut. E kanyarulatnak a túlsó oldalán feküdt egykor Joviacum, melyet a rómaiak a Duna jobb partjának oltalmára alapí- tottak ; e helyen szálltak át az összeszorúlt folyamon egy éjjel a herulok s az erődben levő összes katonákat és lakosságot legyilkolták. Ma a buja növényzet elfeledteti a kellemetlen zug borzalmait ; a még ma is fölismerhető sánczokat eltakarja a magas növényzet, s a köztök épült Schlägen-major barátságos házikóit csaknem teljesen elfödik az óriási dió- és körtefák zöld lombjai ; a nép azonban megőrizte azt a regét, hogy egykor e helyen egy pogány város sülyedt cl, mialatt lakosai féktelen ünnepi tobzódásba voltak merülve. Ezen túl több mérföldnyi távolságra csaknem minden emberi lakóhely eltűnik a partokról. A völgyszoros még szűkebbé válik, a sziklafalak, melyeknek sötétszürke színét csak őszszel élénkíti meg a halványsárga színt öltött bükkfalombozat, még meredekebbekké és magasabbakká válnak, a folyó minden gondolható irányban kanyarog és kóvályog s hulláma zajongva zúg a szirtcsoporton. Csak két helyen, ott, a hol a kis és nagy Michel fut le a Mühlnegyed gránit fensíkjáról, van egy pár kis község: Obermühl és Untermühl, mind a kettő régi idők óta főlerakó helye azoknak az óriási fatömegeknek, melyek a Mühlnegyedből s a Csehcrdőből szállíttattak ide tutajon. Az utóbb említett község fölött erdős lejtőn emelkedik a tartomány egyik legnagyobb várkastélya, Neuhaus, mely egy hirtelen kanyarodásnál emelkedve, föl- és lefelé egyaránt uralkodik a tószerűleg bezáródó Duna- medencze fölött. Még egy kissé haladunk az erdős szorosban s akkor a tájkép Aschachnál egyszerre egészen megváltozik; a hegyek mindkét oldalon eltávolodnak a partoktól, mosolygó síkság tárúl szét, melynek déli széle fölött a Dachstein távoli jégárja fénylik s a Traunstein áll őrt, mint valami óriási sziklaőr- torony. Eltűnik a gránitszikla és fenyőerdő s helyette buja, kertszerű vidéket látunk. Az „Uffgau" (így hívták e síkságot a középkor kezdetén) az egész tartomány legmelegebb zuga; napsütötte dombjain egészen a múlt század végéig bort termeltek, s Miksa császár Aschach városának egyéb