Seite - 20 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

20 ről, sűrű ágai a dermesztő fagyról s letört csúcsa a hegyeken átrohanó szél hatalmáról tesznek néma tanúságot. Körülötte zümmög a czinczérbogár, az erdőnek e kisded és mégis oly rettenetes ellensége, mely a hetvenes évek kezdetén a Cseherdőben több ezer hektárnyit pusztított el. Sok pusztúló és elpusztúlt törzs beszél az éghajlat kedvezőtlen voltáról, de a ledőlt régi fák korhadékain hosszú sorokban hajt ki az új sarjadék, a melyet itt „ Ranne u néven jelölnek. A ledőlt faóriásokon mohokból és növényhulladékokból vastag lepel támad, betölti a kőtörmelékek közt levő hézagokat s lassanként erdei tisztásokká terjeszkedik ki. „Germania silvis horrida aut paludibus foeda", mondja Tacitus, s szavai még most is teljesen érvényesek erről a helyről. A szirt falazat egyik tetőpontján padalakú természetes kopások csalo- gatnak pihenőre. Messze távolban terűi el előttünk a régi Ostmark, a mai Bajorország. A zöld Mühlvölgy felett, a bajor határszélen fekvő sötét erdősátorokon s barna mezőkön túl a Sauwaldot látjuk, mely már a Duna balpartján fekszik ; azon túl ködös távolban a kéklő Hausrucktól körűikerítve a hosszú Alpes hegyláncz tűnik föl, melyen a bajorországi Stauffentől egész a Bécstől délre eső Schneebergig végiglátunk. Mindenütt mély, csaknem aggodalmat keltő csend uralkodik; csak a lombokat rezgeti meg a szél, s csak itt-ott lehet hallani egy-egy harkály kopogását meg a czinege csicsergését. A gondosan ápolt erdőségen át, melynek lombjai között vidám pintyőkéd fütyörésznek s vadgalambok költenek, a lakott Mühlvölgybe ereszkedünk. Itt Schwarzenberg terűi el, amott a lombtetőn fekvő Ulrichsberg hívogat bennünket; az országút a hullámzatos Mühlvölgyben több apró falun vezet át, melyekben lapos, kövekkel megrakott tetejű házak láthatók ; majd egy tekintélyes mezőváros tűnik föl: Aigen, karcsú tornyával; a jegenyefával szegélyzett széles országút a temető mellett vezet el a közel fekvő Schlägl zárdáig, mely gazdasági épületeivel és kertjeivel a tajtékzó Mühelig terjed. Egy Falkenstein nevű lovag, kinek vára pár mérföldnyire dél felé a Duna mellett regényes völgyben feküdt, egykor az erdőben eltévedve, itt pihent meg, fejét egy favágó tőkéjén nyugtatva, s akkor azt a fogadalmat tette, hogy e helyen zárdát alapít. Hétszáz év telt el azóta, Falkensteinnak a családja is kihalt, s várának romjai a csalánok és bokrok között észre is alig vehetők, de a zárda, e művelődési középpont, a nyugoti Mühlnegyed mívelésének kútforrása, az idők változásának hatalmasan ellene állott, fényes fehér falai, vörös teteje, az áldás és jóllét jelképei, messze kilátszanak a zöld völgyben.