Seite - 83 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

83 ( 1059) eltűnik a történelem színpadáról s csak valami két évtized múlva (1078) emelnek újra fölszínre egy Chiemgauit az investitura miatti viszály magasan csapkodó hullámai. Örgrófnak nevezte magát ez a második Ottokár, de hatalma nem terjedt a Tauern-eken túl. Haláláig (1122) a pápa pártján állott s az órgrófi joghatalmat bizonyára Rudolf ellenkirálytól kapta. Élete alkonyán a karinthiai Eppensteinokkal egyezségre lépett s órgrófi czímét allodialis birtokára, Steyrra korlátolta. VII. Gergely pápának a régi keresztény fegyelem és erkölcs visszaállí- tására irányúló reformeszméi lelkesült hívekre találtak Gebhart metropolitá- ban, Altmann passzaui és Adalbero würzburgi püspökökben. Uj kolostorok alapíttattak, a megbomlott fegyelem fölélesztetett, a coelibatus parancsának szigorúbb érvényt szereztek. Lambachot Adalbero a benczéseknek adta át, St.-Floriánból Altmann elűzte a fegyelmetlen papokat ; helyöket augustinia- nus kanonokok foglalták el (1071), míg Kremsmünsterbe clugnyi szerzetesek költöztek be. IV. Henrik király fegyvereinek a pápai párt eleinte nem birt ellen- állani; Welf bajor herczeg számkivettetett, Gebhart elűzetett, Altmann kerülni kényszerült püspökségét. Eckbert gróf várai elfoglaltattak (1078) és Lipót ausztriai őrgróf meghódolásra kényszeríttetett. De az utóbbinak a vejévé választott Ottokár őrgróffal való szoros egyesülése a pápa ügyét Felső-Ausztria vidékein állandó túlsúlyra segítette. A viszály hullámai már elsimúltak, mikor Remete Péter és Lotharingiai Gottfried keresztes hadai a tartományon a régi országúton átvonúltak (1096), mint később III. Konrád, Lajos franczia király és Rőtszakállú Frigyes keresztesei. Nem kevés úr és lovag lelte halálát a szent földön, minek következtében magán- vagyonuk és hübérök egyes templomokra vagy a fejedelmekre szállott. A Welfek és Staufok között folyó nagy küzdelem Bajorország határait felső-ausztriai területen változatlanúl hagyta. Oroszlán Henrik az atyai örökség csorbítatlan birtokában maradt, midőn a Babenbergi őrgróf a regens- burgi gyűlésen a császár kezébe Bajorországot visszaadta ; ezért Jasomirgott akként nyert kárpótlást, hogy az Ostmark herczegséggé emeltetett, neki pedig rendkívüli kiváltságok adományoztattak. Csak történeti monda, hogy Jasomirgott Henrik az Ennsen túli országot (a „bajor markot") is hűbérűl kapta. Ama pillanattól kezdve, hogy Oroszlán Henrik kizárólag a saját czéljait követte, természetszerűen érvényesült a birodalmi hatalom azon törekvése 11*