Seite - 120 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

120 Ösnémet emberség, becsületesség tettben és életmódban, hű ragasz- kodás az ősöktől öröklött hithez, mély vallásosság, rendületlen bizalom Istenben, mely még a balsorsban sem tántorodik meg, a szűzi erkölcs fénye, mely nincs ugyan némi árnyékfoltok nélkül, az adott szó hűsége : ezek tartoznak a felső-ausztriai fényoldalai közé. „Embere szavának" (Ein Mann ein Wort); ez a büszkesége. A felső-ausztriai nagyra van a földjével, erdejével, havasi legelőjével, mesterségével és művészetével. Önérzetes és örül a birtokának, s másokkal is érezteti, hogy ki ő, mi ő. Nem szereti, ha önérzetét megtámadják. Az elhatározásban lassú létére, az egyszer eltökéltnek végrehajtásában nem könnyen hagyja magát akadályozni. Szívóssággal, sőt nem csekély makacs- sággal viszi végbe egyszer megkezdett munkáját. E mellett nagy jószívűség tűnteti ki a felső-ausztriait. A hol a szükség segítséget kér, ott száz kéz sürög, és a szegény ritka ajtón zörget hiában. A mai idők tömeges nyomo- rának enyhítésére számos jótékony egyesületek és intézetek vannak az országban s ezeket nem csupán azoknak száma virágoztatja, kik rájuk szorúlnak, hanem adakozó tagjaik száma és azon összegek is, melyeket egyesek, községek és az ország ily intézetekre fordítanak. De ez a jószívűség nem fajúi gyöngeséggé. Komolyság és megfontolás tulajdona a felső-ausztriai- nak. A hol veszedelem fenyeget, ember a gáton. Ha a fatörzsökök a szikla- falról alázúdulnak, a favágó rájok se hederítve áll helyén fejszéjével; ha a bérczen egy tehén a mélységbe zuhan, a pásztorasszony merészen utána ereszkedik; a hol a zergebak a hasadékokon átszökken, a vadász és a vadorzó nagy bátran követi; ha a fékevesztett elemek tombolnak, merészen szembeszállanak velők, s az ellenség előtt a méltán „vas"-nak nevezett „fekete-sárga zászlóalj", mely felső-ausztriai fiákból áll, nem hátrál. De a jótékony czélokra adakozás mellett megvan a takarékosság is. A háztartásban nem egyszer érvényesül ez a mondás: „Haadern hilft hausen", azaz „sokat meg lehet rongyoskodni"; s ha olyasra kér valaki, a mi a népnek nincs Ínyére, ugyancsak szorítják a krajczárt, vagy csak sopánkodva és nagy keservesen adnak. Ellenben, a hol mutatni kell, lakodalmakon, vásárokon, ott nem nézik a pénzt, s nem egy hetyke legény gyújtott már szivarra bankóval, vagy úgy hányta a muzsikusok elé, mintha szeméten szedte volna. Ilyes alkalmakkor aztán a különben jámbor és békeszerető nép közt járja az ingerkedés, kötekedés, csúfnóta s több efféle, kivált ha a legénység csoportosan akad egymásra; nem sok kell, hogy szórúl tettre kerüljön a