Seite - 157 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

157 cselek vényekkel megtudni a jövendőt: házasságot, szülői örömet, halált a „tizenkét-éjszakán" tudakoznak. Ki ne ismerné az ágylábtaposást, a szilva- vagy meggyfarázást, a sövénykaróolvasást, tőkevonást, a papucsdobást, az ólomöntést stb.? Mind megannyi Tamás-éji szokások. A Tamás-éji szokások közül a kevésbbé ismereteseket említjük föl: a lenmagvetést, a köpülő- hallgatást, a kalapemelést és a diómécselést. A „lenmagvetésnél" (Linsetsaan) leányok, kiknek férjhezmehetnékjök van, lenmagot vesznek a jobb kezükbe s azt ágyban fekve hátra felé szórják evvel a mondással: „A magot vetem — Tamás neviben,Tamás kertjében — várom vőlegényem", mire aztán álmukban megjelen nekik a jövendőbelijök. A „köpülőhallgatásnál" (Leirerlosen) a leány esteli harangszókor a pitvarba megy, a hol a köpülő állni szokott, s annak négyszögletes szájába teszi a fülét. A hallható hang szerint (p. malomkotyogás, kovácskalapálás, kaszapengés) lesz állása és mestersége a jövendőbelijének. A „kalapemelés" (Hüetlheb'n) úgy megy végbe, hogy kilencz kalapot vagy fejkötőt, vagy akár kosarat, tálat tesznek az asztalra, alájuk pedig: gyűrűt (házasság), erszényt (gazdagság), kulcsot (nagy birtok), gyermeket (szülői öröm), fésűt (féreg), kendőt (gyász), batyut (vándorlás), olvasót (jámborság); egy kalap üres marad (halál). Miután ezeket a tárgyakat szétrakták a kalapok alá, bevezetik azt, a ki a jövendőt meg akarja tudni, bekötik a szemét s egy kalapot vagy hármat is fölemeltetnek vele. A mit alattuk talál, megjelenti a jövendőjét. — Itt önkénytelen eszünkbe jut Tacitus tudósítása arról a módról, hogy mikép fürkészték ki a régi germánok sors- vetéssel a jövendőt. A Hausruck-negyedben dióhéjakat, melyekben kis mécsek égnek, egy vízzel tölt tálba tesznek. Ha bizonyos idő alatt egy ily diómécs feldűl vagy kialszik, a következő esztendőn meghal valaki a házból. Windischgarstenben ezek a diómécsikék arra szolgálnak, hogy két jegyes sorsát jövendöljék meg. Ha a két mécses dióhéj, a mint összetették, úgy együtt is marad, boldog lesz a házasság; de ha elúsznak egymástól, az háborúságot és szerencsétlenséget jelent. Aztán meg az hal meg előbb a jegyesek közül, a kinek mécse előbb elalszik. A kereszténység hatása következtében a varázslás és a jövő hitének egy része különvált a téli napfordúlat éjétől s a karácsonyéjszakára vivődött át. Azt mondják, hogy ekkor az istállóban megszólalnak az állatok s megmondják a jövendőt ; ekkor meg lehet tudni, ki hal meg esztendőre ; a