Seite - 164 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

164 a mi több ízben hamar egymásután ismétlődik, mire aztán mind a két kar cgyhangon elnyújtott juh-kiáltással végzi. Ezt követi a lenmagszedés, azaz a len bugáinak leszaggatása a szárról. E czélra van két gerenda, melyekbe a gerebenek, fésűforma vas gereblyék, bele vannak erősítve. Ezt a két gerendát szembe állítják s a hány gereben egy-egy oszlopon van, annyi „gercbenező44 áll munkába. Ugyancsak hozzá kell ám látni, mert a piszmogót csúfolódás éri. Csakhamar ott terem minden gerebenoszlopnál egy-egy víg czimbora, a ki nagy kiabálva üti dobra az összegyűlt munkások ismert, nem ismert gyöngéit s mindig föl-fölszólítja a munkásokat, hogy hagyják helybe s fenn- szóval „úgy vantt-t mondjanak, a mi mindannyiszor meg is történik. „A gerebennél-4 mindent szabad mondani, — ez ősrégi jogelv, s a ki a „gcrcbcnczők44 szeme elé kerül, akárki legyen is, „ megszólják44. Ilyenkor nem egy elmés mondást hallani, de nyers, goromba, bántó szók is esnek. Azonban senki sem veszi rosz néven; ha duzzogna, csak csöbörből vödörbe jutna vele. Míg a munka javában foly, a lentokok lepörögnek, a gereben berreg, a mint belecsapják a lent, s mindezt hangos lárma kiséri, odabenn sürög a gazdasszony, hogy az ozsonnát, valami turóféle ételt, s a gerebenező áldomást elkészítse. Ez rendesen tejbefőtt köleskásából áll, melyet nagy lepényekké lapítva hagynak kihűlni s megkeményedni. Még javában tesz-vesz olt benn az asszony, midőn egy fürge siheder bclopódzik s kását csen, ha az asszony maga jó szántából nem ad neki. De aztán illa berek, nád a kert! mert pórúl jár. Ha utóiérik, nagy diadallal visszaviszik, hozzákötik jó erősen a gerebenhez, kezét, képét bekormozzák s ugyancsak köszörülik rajta a nyelvüket, nem is egykönnyen szabadúl. Ötve-kiáltva csúfolják, mint a hogy a vörösbórűek a kezükbe került „ sápadtképűt44 szokták. Kevés híja, hogy feje bőrét le nem nyúzzák s elevenen meg nem égetik. Áldomás a vége. Jó későre jár az idő; a munka lefogyott; már most mindnyájan karszerű ujjongatás közt bcvonúlnak a szobába, s nagy asztalok mellé telepednek. Először zsemlyclevest adnak föl rengeteg tálakban. Miután ezek fenékig ürültek, veszi kiki a fakanalát s kopogtatja vele a tál szélét, hozzá minden asztalnál hangosan ujjongatnak. Képzelhetni az éktelen lármát! Ezután „zsíros kása44 következik, sütött almaszeletekkel, végre pedig roppant darabokban a főétek, a köleskása, melyet már nem költenek el, hanem haza viszik. Ennek főzésével tesz ki magáért a gazdasszony.