Seite - 178 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

178 Zöhrer Eduárd (1810 — 1885) Purschkával szellemi rokon, bármeny- nyire különbözzék is egymástól stilnemök. Zöhrer a fukarszavú előadást szereti, s minthogy a rímelésnek mestere, minthogy továbbá gyöngéd érzés és nagy zenei tehetség a tulajdona, azért a kisded énekelhető dalban alig van párja ; néha-néha minden jóakaratja mellett is elkeseredik tárgyai iránt. Zöhrer sok dalát régi népdallamokra alkalmazta, másokhoz maga költött népies dallamokat. Azonkívül egy különös nemet művelt; ugyanis a népies karácsonyi énekek gyűjteményéhez, melyet Fellöcker Zsigmond 1880 óta „Kripplgsángl und Kripplspiel44 czímen ad ki, élete végéig fáradhatatlanúl szolgáltatott adalékokat. A felső Mühl-negyednek, mely mind geo-, mind ethnographiailag külön földrajzi egyed, Koglgruber Kajetánban (sz. 1817) és Hanrieder Norbertban (sz. 1842) van két saját költője. Koglgruber kellemes elbeszélő s jó rímű verseiben egészséges élctbölcseséget ád elő. Hanrieder különös meleg szívvel érez a nép iránt, melyből származik. Pihenő óráiban „Mühlviertler Maarl44 czímmel regéket költ, s művelődési és tájképeket rajzol szűkebb hazájából. Az ifjabb költők közül a legtermékenyebbek egyike Oberneder Sándor (szül. 1839), ki népies karácsonyi költeményeken kivűl komoly és víg történeteket humorral ád elő a népéletből. Ujabb időben egynehány, a néptől távolabb álló felső-ausztriai elsajátította a nép nyelvét és hangját. Keim Ferencz (szül. 1840), a „Sulamith" költője, kedves versekben ád kifejezést szülőhona iránti szeretetének, Kunz János.(szül. 1846) és Hőrmann Lipót (szül. 1857) gondolatforgácsaikat ügyesen öltöztetik a „Schnadahüpfl44 formájába, s a nyelvben és formában kitűnő Matosch Antal (szül. 1851) gyönyörű tavaszi dalokat zeng; aztán ő az első, ki a tájnyelvi prózában kísérletet tett. Forduljunk már most a népdalhoz és a népköltéshez. A ki a népdal történetét Felső-Ausztriában nyomozza, azt fogja találni, hogy az különböző időkben különböző volt, de mindig az, a mi a népkedélyt élénken felindította, talált a dalban kifejezésre. Midőn a ködös ősidőben a népvándorlás viharai zúgták be az országot, a népkirályok viszontagságos történeteit dicsőíthették költőileg; az a körülmény, hogy a legnagyobb német népéposz Felső-Ausztriában keletkezett, eléggé bizonyítja, hogy amaz események a népkedélyre mily hatalmasan hatottak. Midőn a középkorban mély hitű vallásosság hatotta át az egész életet, a bensőséges istenhivés itt is énekben áradt ki : a dal mindig a leghathatósabb hordozója és terjesztője