Seite - 181 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

181 (Versben magyarul : Az erdőbe mentem, S a mint ott járkáltam, Egy fán egy szép leányt Üldögélni láttam. Oda megyek lassan, Kalapom' billentem, Hát a szép kis leány Leszáll hozzám menten. Oly szép volt s oly szelid, Akár a templomba, Bűvös-bájos képnek Odaillett volna. S hogyha a templomban Föl volna függesztve, A legényekre, hejh, Beh szépen nevetne.) Bármily egyszerű és szerény is e dalocskák alkotása, bármily ügyet- lennek tessék is a fínomúlt hallásnak a verselés és rím, mégis vannak oly jelességei, melyeknek a műköltészet nem egy terméke híjával van. E jeles- ségek közé tartozik a képes kifejezésre való hajlandóság s az annak haszná- latában való ügyesség. Rendszerint a természeti kép, mely a dal élére kerül, kevésbbé czifraság, mint szükség, sőt a következendő gondolatnak nélkülözhetetlen támaszkodója. Gyakran a képnek a tárgygyal való szoros összefüggése épen nem érthető. Der Traunstoan is gspitzat, Ban Boden is er rund, Und wo sand denn di aufrichtig n Dierndel hiatzund? (Versben magyarúl : A Schneeberl hats gschniebn Alle Bergerl sand weiss, Und i woass ma schon wider A Diernderl a neus. Fönt hegyes a szikla, Alján pedig kerek . . . Hol van most a lányban Az igaz szeretet? Sokszor összefüggésben van ugyan a gondolat a természeti képpel, de a vonatkozás nyelvileg nincs jelölve, úgy, hogy annak kitalálása kedves rejtvény-játékká válik. Havazott egy kicsit, Fehérek a csúcsok . . . Magamnak már megint Üj szeretőt tudok.) Zwoa Fischerl in Wasser, Zwoa Haaserl in Klee, Und da lacht halt mein Diernderl, Wann i daher geh. (Versben magyarúl : Két hal van a tóban, Két nyúl a lóherben . . . Mosolyog a rózsám, Mikor meglát engem. Zwoa schneeweisse Täuberl Die fliegn übers Haus, Und s* Diernderl, das ma b'schaffen is, Bleibt ma not aus. Két hófehér galamb Száll sebesen ottan . . Tudom eljön hozzám, A kit választottam.)