Seite - 186 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

186 (Versben magyarúl : Most becsülik a földeket, Szabályozásnak nevezik, No hisz, paraszt, jaj most neked; Ha az embert lóvá teszik.) Az újonnan választott birodalmi képviselőt a dalosok efféle nótákkal üdvözölték : Hiatzt wern ma halt hern, Wir glaub'n halt schan, Wass Guats auskocha wern; Sö brennand d'Suppen wieder an. (Versben magyarúl : Majd meghalljuk, atyafiak, Mi bizony azt hiszszük, megest Mi jót főznek ki az urak ; Megkozmásítják a levest.) Még a népfölkelési javaslat nem emelkedett törvényerőre, már is ezt énekelték a Traun-melléki parasztlegények : Von Landsturm thoans red'n Machand d'Leut kloan varuckt, Und schreibn allerhand, Da ban uns aufn Land. (Versben magyarúl : A népfölkelési ől márma Az emberek erre felé Annyi össze-vissza lárma, \ Szinte megbomlanak belé.) A dalos a jövőbe tekint s elképzeli az általános fölkelés következményeit: Da wird aft s'Diernderl sagn : > Und oft a Weib wird woan, Da liegt mein Bua begrab'n, Wo bei an Kreuzerl loahn. (Versben magyarúl : Azt mondja majd nem egy leány : Sír, zokog majd sok menyecske, Ide temették a babánf, Ráborulván egy keresztre.) Arra a kérdésre, hogy ki a szerző, csak kevés esetben lehet felelni. Ha valamely legénynek költői ötlete van, a tánczhelyre viszi ; százan ismétlik dalát, változtatják, helyi viszonyok szerint más fordúlatot adnak neki, s így közkincscsé válik és bejárja a tartományt, sőt annak a határain is túllép. A dalnak a hazáját is csak akkor lehet megállapítani, ha helyi esemény a tárgya, mikor még a feljegyzésnek a nyelve sem ád kezünkbe kulcsot, mert a dal vidékről-vidékre vándoroltában nyelvi színezetét is változtatja. Ha régiek, ha újak, ha honi földön termettek, vagy a szomszéd tarto- mányokból vándoroltak be, ezek a dalok a nép birtoka. Számuk és napon- kénti keletkezésök nagy bősége, egyszerűen eredeti technikájok a nép költői érzékéről s elméjének éles voltáról tesz bizonyságot.