Seite - 212 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Band 6/1

212 legalább Cremeria. A. D., a legtermékenyebb és legtevékenyebb drámaíró, ki korának kiterjedt gúny- és röpirat-irodalmában is részt vett s egyebek közt egy színházvédő iratával papi részről támadásokat vont magára, színész- kedéssel kezdte pályáját, s egészen századunk elejéig kizárólag a színpadra való tekintet a határozó. A magasabb költői föladatok háttérbe szorúlnak e mögött, s az eszményi stilű drámában még csak kísérlet sem történik; a párbeszédben kizárólag a próza uralkodik, sőt Cremeri halottak-napján még a kisértetek megjelenését kívánókra is tekintettel van, s e végre „pénztári darabúlu Don Jüant dolgozta át Molière után. Máskülönben az érzékeny vígjáték és a polgári dráma az uralkodó s a katonai színmű sem hiányzik. Míg ezek és egyes utánzatok részben Lessingre, sőt később Ifflandra és Kotzebuera mutatnak, Cremeri a szomszéd bajorországi Tőrring hatása alatt 1782 óta a színpadi hatású és nemzeti hangulatú hazai lovag- drámát, meg a történeti színdarabot is oda veszi, s annak anyagát Felső- Ausztria múltjából válogatja ki. Azonban, mint e színpadi darabok általában, ő is moralizálva és oktatólag lép föl úgy a József-féle fölvilágosodási és humanitási eszmék mellett, valamint később a franczia állapotok nyomása és bizonyos bécsi hatás alatt a forradalmi irányzatok ellen. Az ő általa kezdett hazai irány végre is bizony oda jut, hogy valami szegényes cselek- mény már csak arra szolgál, hogy egy-egy felső-ausztriai helyi vagy népéleti képet „különféle és mégis egészen közönséges életjelenetekben színházi darabbá öltöztessenek", valamint egy névtelennek egy asklepiadesi ódája, egy tájnyelven írt „Original und Provincialstück" (eredeti és falusi darab), a „Das Land ob der Enns"-t (Ennsen felüli tartományt, 1795.) dicsőíti. Ez az óda már arra mutat, hogy, valamint Bécsben, Felső-Ausztriában is Klopstock hatása alatt állott a lantos költészet, s valamint ott, itt is papok és tanítók azok, kik egy Denis (szintén felső-ausztriai) és mások után az ő nyomain járnak. Azonban az ó-klasszikai ódamérték mellett a rímet sem vetik meg. Szellemileg legkiválóbb, noha nem nagy költő, azonban világos, előítélet nélküli fő, ki a műveltség és a „széptudományok" ápolását komolyan vette, Heinze W. volt-jezsuita, sziléziai fi, ki mint tanár Linczben működött. Ö a legtöbb oldalú is; a fensőbb óda mellett találunk nála anakreoni enyelgéseket és bordalokat, epigrammákat, szatirai élű erkölcsi elbeszéléseket, általában verses és próza, sőt drámai alakú szatírákat kar- társainak tudatlansága és képzetlensége ellen is, mi nem maradt ellenséges- kedés nélkül. Ö vele egyidejűleg írja Steininger Fr. ennsi pap „Békedal"-ait