Seite - 397 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

kanczellária köréből, melyből évszázadokon át az összes püspökök nagy többsége került. Kétségtelen, hogy az ilyen eljárás nem egészen egyezett meg a canoni törvényekkel; de kétségtelen az is, hogy természetes következménye volt annak a rendszernek, mely a birodalom támaszait a püspökökben kereste és a birodalmi javakat egyházi javakká változtatta át. A birodalom fenn nem állhatott, ha a püspökségek betöltését kiadja kezéből. Ily helyzetben világos volt, minek kellett bekövetkeznie, mihelyt a szigorú egyházi fölfogás a kine- vezés körüli eljárást tarthatatlannak és megszüntetendőnek nyilvánította. Már pedig a X. és XI. századok a szertelenül szigorú és buzgó egyházi érzület folytonos és gyors gyarapodásának idői voltak; ez volt számos új szerzetrend alapításának, a theologiai tanúlmányok megújulásának, a keresz- tény életeszményért való általános és erős lelkesedésnek kora. így a katasztrófa rohamosan és rombolóan következett be. Ezt investiturai viszálynak nevezik, mert első sorban a püspökségek betöltése körűi forgott a pápa és a császár ez elkeseredett viszálya. Senki sem volt bajosabb helyzetben, mint maga a püspöki kar, melyet egyházi hivatala a pápa, politikai állása a császár pártjára vonzott. Fölötte jellemzi a salzburgi papság szellemét, hogy ezen küzdelmek hosszú idején az összes érsekek kivétel nélkül a pápa részén állottak. Igen vallásos, világi politikai befolyásoktól keveset érintett egyházmegye volt a salzburgi. Mikor 1076-ban a pápa és a császár közti viszály lángot vetett, a salzburgi széken Gebhard érsek ült, ki már előbb rendkívül buzgó és tevékeny pásztornak bizonyúlt, főkép az admonti benczés klastrom és a gurki püspökség alapításával. Hogy érsek alapítson új püspökséget, az szokatlan valami volt. Okot rá az szolgáltatott, hogy a salzburgi érsekség roppant nagy volt s magas hegylánczok által elválasztott vidékekre terjedt ki. Gebhard ez alapítással csakugyan kevésbbé a saját hivatalos kerületének apasztására, mint inkább arra gondolt, hogy segédet és helyettest szerezzen magának. Midőn utóbb elérkezett a pártállásfoglalás pillanata, Gebhard nem késett a császár ellen nyilatkozni. Az érseki hatalom főtámaszpontjait, Hohensalzburgot és Friesachot, megerősítteté, valamint Werfen helységet is, mely a kettő között való összeköttetést biztosította. De, mikor Henrik király győzedelmesen jelent meg Dél-Németországban, Gebhard elmenekült Henrik legveszedelmesebb ellenségeihez, a szászokhoz, kiknek vezetője és szónoka lett a későbbi alkudozásokban. Csakhamar összes párthíveivel együtt