Seite - 398 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

898 elmozdítottLiak nyilváníttatott s a császár Moosburg Bertholdot nevezte ki ellen-érsekké. Húsz évnél tovább tartottak ennek küzdelmei Gebharddal és utódaival. Gebhardnak még egyszer sikerűit kivívni a hazájába való vissza- térést, de csupán azért, hogy ott meghaljon. Thiemo, előbb Salzburgban Szent-Péter apátja, kit a pápai párt választott meg, csakhamar hátrálni kény- szerűit Berthold előtt s egy keresztes hadjáratban halt meg (llOl). Csak IV. Henrik bukása látszott meghozni a békét, minthogy V. Henrik király, ki a pápai párt segítségével jutott a trónra, Bertholdot elejtette s új, papi érzelmű püspököt választatott I. Konrád személyében. De már llll-ben újra kitört a küzdelem. V. Henrik király Paschalis pápával egyezményre lépett, melyben lemondott a püspökök investiturájáról oly föltétel mellett, hogy ezek birodalmi hűbéreikről, grófságaikról, hűbéreseikről, vámjaikról, bányáikról, vagyis politikai állásuk alapjairól, lemondjanak. Az ügy már annyira haladt, hogy a pápa és a császár Rómában a Szent-Péter egyház előcsarnokában egymás mellett ültek, hogy az egyezményre vonatkozó okiratokat kicseréljék. De, midőn itt az addig titokban tartott megegye- zésnek híre ment, a jelen levő német püspökök zajos tiltakozást emeltek. Harcz tombolt a Péter-templomban, a már megkezdett császári koronázást félbe kellett szakítani s az egyezményből semmi sem lett. Erre a pártoknak új, még elkeseredettebb küzdelme következett. Konrádnak is távoznia kellett Salzburgból, s miután három évig Stiriában és Krajnában talált különböző helyeken menedéket, végre szintén a szászokhoz kényszerűit szökni. Csak az 1122-ki wormsi concordatum hozta meg a békét s engedte meg az érseknek a visszatérést. Konrád még 25 esztendeig (1147-ig) ült a salzburgi érseki széken s a szigorúan egyházi fölfogás tevékeny és erős előmozdítójának mutatkozott. Számos klastromot alapított, sok zsinatot tartott és reformokat létesített, de alig kevesebbek az egyházak ellenségeivel és kifosztóival vívott harczai is. Utódát I. Eberhardot hasonló szellem hatotta át, csakhogy enyhébb s nyugodtabb alakban, miért is mindenütt nagyon tisztelték. Noha a pápához való ragaszkodását nem titkolta, jó viszonyban maradt a császárral s maga vezette hűbéreseit Milanónak 1162-ki híres ostromához. Csak midőn halálá- val ugyanezen irányú, csakhogy kevésbbé mérsékelt hívei kerültek az érseki székre, támadtak újabb bonyodalmak. De I. Frigyes egészen más hatalmi eszközökkel rendelkezett, mint IV. Henrik. A császár 1167-ben megjelent Salzburgban; II. Konrád érseknek menekülnie kellett, s midőn halálával párt-