Seite - 440 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

440 világított s még a jászol-előadásokon hatásosan szemlélhctővé van téve, adta ez ünnepnapnak ezt a nevet: „öbrist", azaz legfőbb nap, mely néven még öreg hegységbeli parasztok előtt ismeretes. Vízkereszt előestéjén kezdődik az utolsó „füstölő-éj" ; tömjénfüst járja be a házakat, a szabadban lövések ropognak, valaha bizonyosan gonosz kisértetek elriasztására, mostani véle- mény szerint előünnepléskép. Tamásnap, karácson, Szilveszter és vízkereszt éjjelén („Lösselnächte") régebben a sors titkait igyekeztek a legkülönfélébb módon, ólomöntés, saruvetés, az állatnyelv kihallgatása által kifürkészni. A karácson és vízkereszt közötti estéken az „ Anglöckner"-ek járnak, rövid rigmusaikért kegyes adományt várva, azt tartják, József és Mária emlékezetére, a mint éjjeli tanyát kerestek. Vízkereszt és Gyertyaszentelő közt megjönnek este a „csillagénekesek", póznán egy megvilágított csillagot mozgatva zsinórral. Régi dalaik feledésbe mentek, szellemtelen újakkal segítnek magukon. De jól történt, hogy a csillogó Percht asszony helyett a mennyei csillagfény kelt föl. Vízkereszt éjjelén lejárt a „szilajvadászat" ideje is („wilde Gjoad"), amaz egykor rettegett lármás Wodan-járás, miből mai nap már semmit sem ismernek, csak a közmondásossá vált nevet. Pál fordúlása táján gyerkőczök jelennek meg a házakban s engedelmet kérnek, hogy a „nyár- és tél-játékot" előadhassák, a nyár egy ingben, fenyőgalyas szalmakalapban, a tél kámzsában s durva pokróczczal takarózva. Fölváltva énekelnek és birkóznak, mindegyik a maga jelességeit magasztalván ; a győ- zelem végre is a vidám nyáré. Ez időtájt szokás a hegységben a „mézesbáb- vagdalás". Különféle tréfa mellett nagy, kemény mézesbábakat, a karácsonest maradványait, hatalmas fejszével szétvágnak s a darabokat a háziak közt elosztják. Gyertyaszentelőkor nemcsak a templom számára, példáúl a húsvéti gyertyát, hanem a ház számára a halotti gyertyát, vihargyertyát s a házi- asszony viasztekercsét is megszentelik. A szentelt viasztekercsből csinálták keresztbe s egymásra tevéssel az ötcsúcsú „boszorkánykeresztet", a boszor- kányok eltávoztatására. De ez az egykor oly elterjedt hit csaknem végkép elenyészett s csak félve él még itt-ott azzal a gyanúval, vájjon egy gyermek nyavalyatörése, vagy más kórsága nem „verésből" van-e, mely esetben aztán a salzburgi „Lorettói-Jézuská"-nál keresnek orvoslást. Ezt az elnevezést „vészbanya" (Wetterhexe) boglyashajú és tápértos öltözetű fehérszemélyre ma már nem használják eredeti értelmében; a „boszorkánykenőcs" tréfás szóvá nemesedett, s a „boszorkányfű" ereje feledésbe ment. Nőszemélyek