Seite - 442 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

442 így halad a menet s mulat a népség. Ekkor egy csoport gyűl a „farsangi levél" felolvasója köré. Bolond csínyeket, víg tréfákat, melyeket szomszédok évközben egymáson űztek, elkövettek, krónikái hangon, rimelve nem rimelve, gyakran a nevek megemlítésével adnak elő, nagyobb vagy halkabb hangon olvasnak föl nevettetésűl. A hegységben (Pinzgau) a „farsang- vetés" pótolja részben a farsangi menetet. A legények ekével mennek a hónak, fölszántják, a barázdákba fürészport vetnek, bolondoznak s néha még végűi a háztetőre teszik az ekét. Azonközben gazda és béres vagy fejő gúnyoló beszédet folytatnak a lánycselédek szokásairól és múlt évi szerelmi viszonyairól. APongauban az éjjeli „tehénhajtás" helyettesíti a farsangvetést. A tehénhajtók, sokszor harminczan is, kolompot, pisztolyt, puskát, nagy ostort visznek magukkal, mások nagy tehénfejeket tesznek föl kemény papirosból, nagy szemnyilásokkal, melyeken gyertyafény sugárzik elő. Nagy lármával és bőgéssel közelednek a falu felé, elől egy lovas, a ki a parasztot adja, s a ki aztán a béressel viszi a beszélgetést. De farsangvetést és tehén- hajtást csak ritkán adnak elő. Közeledik a tavaszidő. Az erdőkből rózsabazsált visznek a városba; falun egész csapat parasztgyerek „hóhajtó-pattogtatással" (Aperschnalzen) foglalkozik vasárnapokon és munkaszünetkor úgy, hogy hosszabb és rövidebb ostorokkal a hangok magassága szerint és taktusban oly durrogatást visznek véghez, mely egy vadászat vagy csetepaté lődözéséhez hasonlít s a tél elűzését jelképezi, vagy a földet a hótól szabaddá (aper) akarja tenni. Vágya- kozva rándúlnak ki a városiak gyermekeikkel, hogy első hóvirágot, kikircset és ibolyát keressenek; még megvan az az eleven természeti érzés, melylyel néhány évszázaddal ezelőtt „az első ibolyát" üdvözölték, bizonysága ennek a kisebb-nagyobb gyermekeknek vasárnaponként virágokkal hazatérő csa- patjai. Gyümölcsoltó Boldogasszony táján tér vissza a „Boldogságos szűz madara", a fecske. Április elseje szerencsétlen nap; ekkor sok balúl üt ki, a mit az ember megkezd, miért, miért sem, már nem tudják. Elég az, hogy egyike a tizenkét szerencsétlen napoknak, minő régente harmincz volt az évben. Április elsején akasztotta föl magát Júdás Iskariótes. E szerencsétlen napok tudása szerencsére kiveszett. Helyökbe némelyeknél a péntek lépett. Virágvasárnapján a falusi templomok hajója egész kis erdőhöz hasonlít. Ekkor szentelik a „pálmaágakat", minden ház számára egyet, kettőt. Mogyoróbotokba vannak dugdosva s a fűz virágos gályáiból állanak, melyek- hez egy boróka- és magyalgalyat kötnek. Csak azt tudják még, hogy ezek