Seite - 446 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

446 a hegyi kirándúlások úgy divatba jöttek, a hegyi tüzek száma a kedvező évszak alatt nagyon megszaporodott. Régi időből valók ezek a hegynevek : „Sunwendpühel", Sunwendstatt", „Simetsberg" Berchtesgadenben. Igen régi engedély folytán szabad a halleini sóbányászoknak a felső Albe-nek a Salzachba folyásánál halászni. Történik pedig ez Szent-Iván körűi napnyugta után fáklyavilág mellett két- vagy háromágú szigonynyal, melyet „Perfureln"-nek hínak. A fáklyáikat a víz színén ide-oda lebegtető, a sekély vízben gázoló s a fény felé úszkáló halakat szigonyászó bánya- munkások az éj sötétében érdekes képet mutatnak, mint valami bolygó lidérczek vagy tüzes vízi szellemek. Julius 25-ikén, Jakab napján, a hegyi tájakon szokásban van az úgy nevezett „Jaggesen". így híjják azokat a havasi látogatásokat, melyeket a Pongauban és a Lungauban a „pásztorlányok"-nál, Pinzgauban a „fejőd- nél övéik és gazdáik, barátjaik és ismerőseik tesznek, mikor is „kásának", kávénak, pálinkának nem szabad hiányozni a vendégségből, s a havasi konyha egy-egy ritka étellel kedveskedik a látogatóknak. Ha összeverődnek a párok, megszólal a czitera is egy kis tánezra s a pásztortanyán egy pár órai jókedv uralkodik. Sokszor csak késő öreg éjjel kerekednek föl, mert szokás mondani : Almerisch, pinzgerisch, Hoam gehn, wan's finster is. (A havason, Pinzgauban szokás akkor menni haza, ha sötét van.) Ámbár nyaratszaka egyéb napokra is, nevezetesen az úgy nevezett „parasztünnepekre", melyeken gyakran csak délelőtt dolgoznak, ki-kitűzik a birkózó játékokat, melyekre megmennek a harczkedvelők, s jóllehet ily kisebb mérkőzésekre egyéb helyeket is választanak: Saalfelden, Zell és Tachsenbach között századok óta mégis Jakab-nap és „Hundstein" a meg- állapított ideje és kiszemelt helye a birkózásnak (Rankeln). Ez az elnevezés általában azt a birkózást jelöli, midőn a küzdők egyike a másikat legyűri vagy földre teríti; „Hosenrecken"-nek a birkózásnak azt a faját híjják, melynek föltétele, hogy az ellenfél a győztes fején keresztül hátra essék. Ilyenkor a kitűzött napon csak úgy özönlik a sok nép mindenfelől a „Hund- stein" felé. Ott, a lapályon a kis tó mellett, van a gyűlőhely, a körűllevő hegyeken is csoportosúlnak a látogatók. Nem hiányzanak a viadalbirák sem, a régi szakértők, kik egykor maguk is „küzdöttek". Az ő gondjuk, hogy igazán menjen a sor, cselt ne vessenek s a küzdés el ne fajúljon. A többszörös