Seite - 452 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

452 teszik minden három vagy hét esztendőben, hol ez a szokás változatlanul megmaradt. A „csónakosok öklelődzés"-e amolyan vízi lándzsaviadal. A nagy sebességgel egymás ellen evező ladikok hátsó végén egy-egy álló bajnok volt, a ki fegyver gyanánt egy hosszú póznát hordozott, melynek hegyére egy deszkácska volt szögezve vagy valami korong erősítve, s a ki avval ellenfelét eltántorítani s hanyatt a vízbe lökni iparkodott. Az egymás ellen evező ladikok száma, a vízbe buktatottak és kiúszók fura helyzete, a biztatók kiabálása, a legénységnek nem épen homéri csúfolódásai és fenyegetései, aztán a temérdek segédcsapat és vad hajósok, kik fürdőkádakban, csöbrökben és hordókban rudak segítségével eveztek oda, s furcsa hajóikkal körben forogtak s egymásba ütköztek : mindezek mulattató és változatos képet mutattak, melyhez a hajósnyelv kiáltásai és czéhbeli kifejezései s a két parton összegyűlt néző közönség jókedvű kaczagása képezte a kíséretet. Ellenben komoly, időszakonként kimért, bányászhoz illően hallgatag, csak egyes parancsszóktól megszakított és ki sért — a halleini kardtáncz vagy bányásztáncz (Knappentanz). Már ezelőtt háromszáz esztendővel és régebben is tánczolták s kardok helyett a bányászoknak eredetileg csákányaik voltak. Tizenhat bányász s egy vezető adja elő, mindannyi bányászöltözetben, fehér nadrágban, piros övvel. Hajdanában dob és sip, ma a bányászbanda kiséri s a sötétség beálltával fáklyavilág mellett megy végbe. Kilencz figurá- jában, melyek között mindig körben tánczolnak, ezeket adta elő : beállást a szakmányba s a munkarészletekbe, az üregbe menetelt, pallót vagy hidat, tárnát, a mélybe szállást rézsútlajtorján, a sülyesztőt, a buktató hányótérhez való készüléket, a régi bányazászló lobogtatását a hegy ormán, — végződik pedig a fonás és kigyózás két körtánczával. A kardok egymás ellenében fél embermagasságban kinyújtva vagy vállra téve a pallót, fej iránt tartva tárnát, s fej fölött vízirányosan emelve a hegyet ábrázolják. Az előbbi figuráknál a bányászok soronként állanak, az aknánál, hányásnál és hegynél szoros körben, mely fölött a vezető vagy az a négy ember, ki az emelvény oszlopait ábrázolja, magaslik. Az utolsó körtáncz után a bányászok búcsúzóra glédába sorakoznak vezetőjük elé s hangos zeneszó és fáklyavilág mellett vonúlnak el. A vezető néhány rimelő sorban minden figurát megmagyaráz. A közönséges mulató vagy pénzjátékok: a „karika-kő-" vagy „patkó- dobás", a különféle tekézés, a jégütés, a czéllövés, a tojás-, zsák- és nadrág- futtatás, a májusfa megmászása. Egyéb kiavult, parasztos durva játékokat mellőzve, csak azt hozzuk még föl, hogy a „boszorkánykártyával" játszott