Seite - 475 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

475 közkedveltségnek örvendett; de színpadjuk az újabbkori műsor miatt már nem viselheti képét a tulajdonképeni népszínjátéknak. Az ó-német népszínjáték utolsó maradványait inkább azokban a kis komédiákban találjuk, melyeket kóbor műkedvelők (többnyire hajósok, sómunkások vagy faragók) jelmezben bár, de díszletek nélkül valamely szobában, jobbára tél idején adnak elő. E játékok keletkezése a népjátéknak már a XVI. században kimutatható azon szokásában keresendő, hogy az egyházi játékok után még egy farsangi bohózatot is előadtak. Ha azt találjuk, hogy az egyházi népjátékban a „praecursor"-t, ki egy prológban az előadandónak tartalmát közli, sokszor egy angyal adja, úgy látszik, hogy a világi játékokban meg a „Hanswurst" (Paprikajancsi) játszotta a „praecursor"-t. Talán ebben van a magyarázata, hogy mért választotta Stranitzky József épen a salzburgi parasztviseletet és nyelvjárást, midőn a XVII. század elején a szokásos bolond helyett a „Hanswurstu-ot vitte idegen álarezban a bécsi színre. Díszdarabjai egyikében: „A nagylelkű magameggyőzőjé"-ben, Stranitzky egy második salzburgi népies alakot is fölvett a cselekvénybe, midőn a Hanswurst szomszédját, a salzburgi „Riepel" parasztot megjelenteti. A karácsony tájban barangoló műkedvelők játékain kivűl a népszín- játékot sok helyt még azon mulatságokban is föltalálni, melyeket a falusi nép a cséplés elfogytával rendez (Drischellegspiele). Efféle játékot Hartmann többet közölt Salzburg és Felső-Bajorország határszéleiről s egyszersmind fölhozta, hogy ilyen népies játékokat különösen a salzburgi foly Ferdinánd, egy volt diák, készítgetett, ki a Chiemsee nevű tó környékén hányódott és 1823-ban halt meg. Ez az eredeti, műveltségénél fogva a falusi és városi közt álló népköltő végűi a tájköltészet terére visz bennünket, melyet a XVIII. század közepe óta Salzburgban is űztek, eleinte csak az alsóbb komikum mezején a bohó- zatokban, melyek a parasztnak otrombaságát saját nyelvén is a néző elé vezetik, továbbá azon bohókás darabokban, melyeket Wimmer J. J. és Reichsiegel FI. benczések a salzburgi udvari színpadra vittek, a mi száza- dunkban azonban nemesebb módon számos tájköltők által, kik közül Wagner Szilveszter „Salzburgi parasztdalaitt-ban (Salzburga Bauerngsanga) és Hutter Bertalan az ő pinzgaui dalaiban szülőföldjük parasztéletét igyekeztek rajzolni, míg Radnitzky Ágost, „a mattscei pinty", a szalon-táj költés verselt adoma- lomját megvetve, a síkföldi parasztról pompás genre-képeket fest. Költe- 60*