Seite - 500 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

500 A népvándorlás viharai után valamivel később foglalták el a bajuvárok a néptelenné vált tartományt; velük itt egy új műveltség, a germán honosodott meg, mely keresztény műveltséggé lett, midőn e hitre tértek. Tudva levő, hogy apostoluk, Rupert, a frank vándorpüspök alapította Juvavum romjain a mai Salzburgot. A történelemből azt is tudjuk, hogy ez alkotása miként tett szert gazdagságra, tekintélyre és hatalomra, hogy lassankint önálló egyházi állami területté fejlődött, s mint ilyen, a szent római-német birodalom számos papi állama között legkeletibb fekvésű volt. A pásztorbot uralma egész ezer évig tartott a tartomány fölött és rányomta a maga bélyegét annak egész műveltségére. Szükségszerűen egyházi jellegű volt a művészet is, mely itt egyházi hatás alatt fejlődött. S ez a jelleg maradt uralkodó valamennyi századon át mindamellett, hogy a később kori egyházi fejedelmek a világi építkezés és művészeti alkotások pompájával vették körűi magukat. Épen ebben rejlik eme sajátos jellemvonása, mely Salzburgot a szomszédos vidékektől és kivált a régi osztrák tartományoktól megkülönbözteti. E jellemvonás a tartománynak templomokban gazdag fővárosában jut leghatározottabb kifejezésre, de könnyen fölismerhetjük azt a tartományban egyebütt is. Azon időtől fogva, midőn a keresztény-germán műveltség a művészet- ben is érvényesült és önálló művészeti formákat hozott létre, mint mindenhol, úgy itt is a román, a csúcsíves és végűi a renaissance művészet váltotta föl egymást. A művészet e korszakai aránylag későn köszöntöttek be a tarto- mányban, de húzamosabban is tartottak. A román művészet Salzburgban csak a XII., a csúcsíves művészet a XV., végűi a renaissance a XVI. század végén kezdődik. Az építészetre nézve szükséges Salzburg városát és a tartományt egymástól megkülönböztetni. Amott az építkezésnek oly pompájával és formabeli gazdagságával találkozunk, a milyent kevés hasonló rangú német város mutathat föl, emitt pedig ennek legnagyobb ellentétét látjuk. A város- ban a polgári lakház szűk útczákba szorítva és kifejlődésében korlátozva építésileg szerény szerepet játszik; ellenben a templomok, a tornyok és a kupolák, a terjedelmes paloták és a kolostorok, a szép tereket díszítő közkútak és emlékoszlopok, nagyszabású, emlékszerű és inkább előkelő, mint otthonos jellegűek és élénken emlékeztetnek a külföldre, név szerint Olaszországra. A vidéken mind ez hiányzik. Ott hiába keresünk valamely régi építészeti emléket, mely a közönséges mértéket meghaladja; ott nincs