Seite - 588 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

588 ziláltságának s különösen a túlnyomóan állami erdőbirtokok szertelen meg- terheltetésének tulajdonítható. Salzburg egész erdőállományának még ma is több mint 67 százaléka szolgalmi és ahhoz hasonló természetű közhasználati jogokkal van megterhelve. Az állami erdőségeknek a faizási és alomszedési szolgalom 93.8 százalékát terheli, míg a legeltetési jog még az erdőn kivűli kincstári birtokokra is kiterjed. A salzburgi állami erdőségekből a szolgalom jogosúltak részére évi 318.000 forint értékű s az erdő minden hektárja után 3.03 forintot tevő járandóság szolgáltatik ki. Már ezekből is megítélhető e tartomány erdőgazdasági állapota. Az erélyes Wellenburg Lang Máté érseknek 1524-ben kelt erdőtörvénye óta Schrattenbach Zsigmond érseknek 1755-ki törvényéig e tartománynak — az 1852-ki osztrák erdőtörvényt is ide számítva, — nem kevesebb, mint tíz erdőtörvénye volt. Csakhogy az a czél, mely végett hozattak, az erdők jogi és gazdasági rendje, mai napig sincs elérve. Az előtt a tartománynak csaknem minden erdeje a bányászatnak szol- gált s részint fejedelmi regálénak lőn kijelentve, részint pedig az erdősült legelőkre és rétekre is kiterjesztett fenntartással a bányászat részére lefog- lalva. A parasztnak csak tetszés szerinti fölmondásig engedett favágási joga volt, s némely apróbb területeken ugyan rég időkben gyökerező, de a bányá- szat részére való fenntartás által újra csak képzeletivé vált erdőtulajdoni joga. Hiányzott tehát minden rúgó, mely a csekély magánerdők tulajdo- nosait erdőgazdaságuk javítására ösztönözte volna. A bányászat és a kohók tömérdek fát emésztettek el, míg a faizási joggal biró paraszt szintén csak azon volt, hogy jogait a fejedelmi erdők rovására mennél inkább kihasznál- hassa s az erdőt, az alpesi nép szokása szerint, legelő-nyerés végett mennél szűkebb körre szorítsa. Az erdő ennélfogva minden felől pusztúlt s a tarto- mányt nem egyszer nyugtalanította a faszükség veszélye, a min aztán csak a jelen század segített a kőszéntelepek föltárásával. A magas fekvésű tájakon egyre terjedt a legelőterület Különösen itt, a hol a fa- és legelőhasználat természet szerint váltakozott, keletkeztek azok a tulajdonjogi pörök, melyek még 1850-ben is a tartomány területének több mint egy ötödét használati tilalom alá juttatták s melyek még ma sincsenek végleg tisztázva. Ily körülmények között lehetetlen volt az erdőgazdaságnak egészsé- gesen fejlődnie. Az erdők az említett pörök és zavarok folytán aggasztó mértékben sínylődtek. Az erdei legeltetésnek korlátozatlan gyakorlása, különösen az erdei alom kíméletlen szedése, — a lúczfenyő nyesése külö-