Seite - 590 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Band 6/2

590 Egyébiránt itt csak az állami erdőség és az uradalmi birtok dönt hatal- mas területével (202.787 hektár, ebből 122.673 hektár erdő). A korábbi időkben divatozott nagy tarvágásokkal itt is fölhagytak ép úgy, mint álta- lában az alpesi állami erdőkben. Az újabb rendszerű erdőbeosztás kisebb vágás-sorozatokat rendez, mozgalmasabbá teszi a vágást s a magas hegy- öveket, a meredek hegyoldalokat és a természet által kijelölt egyéb véderdő területeket a szálaló vágatásnak engedi. Hivatalos adatok szerint az erdő- terület 35.4 százaléka tarvágással és nyomban rá következő ültetéssel, ritkábban vetéssel, 34.8 százalék fokozatos felújító vágásokkal, 29.8 százalék szálalással míveltetik. A kisbirtokosoknak, mint érintettük, csak a sík vidékeken vannak erdei (mintegy 30.000 hektár) s azok kielégítő állapotban vannak. A hegye- ken majd mindenütt elpusztúltak. A korlátozatlan lomb- és alomgyűjtés, az új vasúti összeköttetések által könnyebbé tett fa-értékesítés, a tarvágások helyén az új ültetések elmulasztása, ellenben a legeltetésnek annál nagyobb mértékben üzése, ezek a paraszt erdők pusztúlásának az okai. Különösen a Pongauban volt ez így, hol legújabban gomba módra szaporodtak az apró fürészmalmok s a rönkőfát a völgyek legtávolibb zugaiból is magokhoz vonták. Erdőmívelésről azért csak a nagy erdőbirtokokon lehet szó, a hol nagy gondot és áldozatot fordítanak rá. Paraszt erdőkben mívelésre csak a sík vidéknek már említett részében és ott találunk, a hol az erdőtörvény kényszere léptette életbe, vagy állami segély tette lehetővé. A hegyvidéki paraszt nem hiszi, hogy az erdő mesterséges nevelése sikeres lehessen. Az állami erdőkben az 1873 —1882 közti évtizedben 5.700 hektárt vetettek és ültettek be s a faiskolákat több mint hatszorosra emelték. Csakhogy mindez még messze van attól, hogy a nagy terjedelemben elmulasztott erdősítéseket pótolja. Az állandónak Ígérkező fatermés és a tényleges fafogyasztás közötti viszony nem igen nyújt bíztató kilátást. Az erdők jelenlegi fatermő képes- ségének és a tartomány faszükségletének meglehetősen biztos becsüje azt mutatja ugyan, hogy emezt fedezni birja amaz; csakhogy a fa kivitele emelkedik s az új közlekedési utak új irányokat is nyitottak számára. Ez előtt leginkább csak a hajózható, tutajozható és úsztatásra alkalmas vízi útakat használta, de ma már, a Duna felé való tutajozás is csökkenvén, a vasutakat használja. A lungaui fának egy része a szabályozott Mura mentén az adriai tengerpart felé veszi útját, míg a Salzach nagy gyűjtőhelyeinek tűzi és haszonfáját a Gizella-vasút szedi föl.