Seite - 112 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

112 zsebűu-nek neveztek. A legidősebbnek, Vilmosnak, Nagy Lajos magyar és lengyel király leányát Hedviget, kire a lengyel királyság szállott, kellett volna nőül vennie. Krakóba ment (1385) tehát, hogy ott egybekeljen menyasszonyával s a lengyel trónra lépjen. De a körülmények ellentétben állottak óhajtásaival s megfosztották arájától és a koronától. A négy testvér helyett egy ideig nagybátyjok, III. Albert, uralkodott, ki 1395-ben húnyt el. A következő években Stiria gyakran változtatta urát, míg 1406-ban Vas Ernő trónra nem jutott. Nyájas Vilmos uralkodása alatt törtek be az ozmánok először az országba. 1356-ban jöttek volt Európába s terjeszkedtek szét a Balkán- félszigeten. 1367-ben Nagy Lajos magyar király véres csatában leverte a velők szövetkezett bolgárokat. E diadal emlékére s fogadásához híven Lajos Mária-Czellben az egyházat megnagyobbíttatta s egy Mária-képet adomá- nyozott annak, mely ma is megvan az ottani kincstárban. A mária-czelli templom főbejáratának tympanonjában egy dombormű az említett csatára vonatkozik. Zsigmond magyar király 1396 szeptemberben Nikápolynál ütközött meg a törökökkel, de megveretett. Oldalán küzdött a stájer harezosok élén Ciliéi Hermann gróf, a legelső cillei grófnak unokája. Hermann segélyével Zsigmond Konstantinápolyba menekült, de az ozmánok még ugyanazon évben megjelentek Stiriában, fölperzselték Pettaut, elpusztították a Dráva és Száva közötti területet s 16.000 embert hurczoltak rabságba. Ez időtől kezdve az ozmánok teljes kétszáz esztendőn át iszonyú csapássá lettek Stiriára nézve, melyet gyakran fölkerestek s tűzzel-vassal pusztítottak. A legtöbbet természetesen ama helyeknek kellett szenvedniök, melyek a keletre nyíló völgyekben feküdtek ; Rann, Pettau és Radkersburg (Regede) gyakran látták falaik alatt a kegyetlen ellenséget, mely a mellék- völgyekbe, sőt mélyen a hegységbe is eljutott. Sok helyen erősségekké alakították a templomokat, sánezokat, földvárakat emeltek. E biztosított pontokra menekültek a nyilt helységek lakói, mikor a gátak, melyek a szoros útakat eltorlaszolták, a sánezok, melyekkel a szűk völgyeket elzárták, áttörettek, mikor a magaslatokon meggyújtott jelző tüzek az éji homályban messze világítottak s vészlövések és félrevert harangok tudatták a rémült földnépével a veszély közeledtét. E komor idők tanúiképen máig fenmaradtak egyes, akkor megerősített várkastélyok, például Eisenerzben, Fehringben és Feldbachban.