Seite - 157 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

157 „ Murbodenu némely vidékén, hol a vőlegény csak a menyasszony táncz után foglalhat helyet a menyasszony mellett, miután előbb egy félreasztalnál (Druckaustisch, macskaasztal) ült. Közép-Stiriában gyakori, hogy, ha a lako- dalmi vendégek asztalhoz készülnek ülni, egy „álmenyasszony" terem ott s erővel a vőlegény mellé akar telepedni, utóbb azonban mégis tágulnia kell. Egy lakodalomról sem hiányozhatik az ismeretes „kuglóf". A Schöckel táján, St.-Radegund körűi ennek a süteménynek némely darabja süveg- formájú s égő gyertyácskákkal tűzdelik körűi; a nyoszolyólányok fejökre teszik s aztán mindaddig lejtik a stájerest, míg a gyertyácskák leégnek, akkor a kuglófokat ismét leveszik, a korcsmáros fölszeli s darabonként a vendégek elé rakja. Egy másik, a „kuglóftánczczal" rokon szokás az „étek- hordók" táncza. T. i. az étkezés közben minden gyertyát eloltanak s egy „külön mars" hangjai mellett a fölszolgáló némberek csapatja betánczol a szobába, mindenikök az égő gyertyácskával ékesített ételt hozván, az egyik valami süteményt, a másik malaczot, egy harmadik valami szárnyast vagy más pecsenyét; még a boros palaczkba is ilyen gyertya van dugva. Egy- másután közelednek az új párhoz, s egy-egy mondókával elébe tálalják az étkeket. Erre ezen égő gyertyákról meggyújtják a többit s a lakmározás tovább folytatódik. Mind a két szokásban az ó-germán Freya-tiszteletnek, az egykor e szerelem- és földistennőnek nyújtott tűz- és gyümölcsáldozatok maradványait látjuk. Minthogy a lakodalmakon föltálalt étkek nagyon számosak, minden vendég haza viszi a maga „részét". Mint más tartomá- nyokban, Stiriában is a szakácsné, a muzsikusok és a vendéglős „pénzt szednek", ez utóbbi akkor, ha a házában tartott lakodalom úgy nevezett „fizetőlakodalom". Különösen Felső-Stiriában szokás, hogy e végre szószólót választanak, rendszerint a násznagyot, vagy a „hívogatót", a ki „meg tudja adni a módját". Ez aztán a mondókájában előhozza tréfásan az „étekmester" kívánságát, s végre megmondja az összeget, melyet mindenik vendég fizetni tartozik. Erre aztán „szednek"; csak az új pár mellett siet el tányérával a vendéglős, mert annak része már bele van számítva a többiébe. Most aztán a „tisztelettáncz" következik, ha ugyan már a lakmározás előtt meg nem tartották. Admont vidékén régebben szokás volt, hogy a vendéglős, vagy az „örömapa" éjfél körűi, miután előbb minden világot eloltottak a tánczhelyiségben, a menyasszonynyal saját nótára stájerest járt (Auspatscher), a többi „hívott" vendég ugyanazt páronkint utánok tánczolta. A tánczosok mindig váltogatták tánczosnéikat olyan formán,