Seite - 160 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

160 ez meggátolja a holttest ellopását is. A kiterítés a rendes módon történik. A „virasztás" még sok felé szokásos. A temetésen gyakran vagy a koporsó előtt, vagy után még egy asszony megy lámpával, rendszerint ugyanaz, a ki a megholtat megmosta és a „halotti üngét" ráadta. Eisenerzben szokás volt, hogy a temetésen egy vég vásznat feszítettek hosszában a koporsóra, s egy részét elöl, más részét pedig hátúi vitték utána; az aztán a templomé lett. A „tor" még sok vidéken megvan. A Muramelléken Knittelfeld környékén az a szokás uralkodik, hogy azon szoba ajtajában, melyben a tort ülik, egy mosdómedencze és törülköző áll készen, hogy minden „hivatalos" az elhúnyttal netán tartott haragtól megtisztúljon, azt mintegy „lemossa", mielőtt a halotti lakomához telepednék. Elvesztett kedvese utáni fájdalmát a stájer paraszt nem igen nyilatkoz- tatja hangos panaszszal, vad jajveszékléssel, inkább magába temeti, de az elhúnytat aztán annál tovább s annál őszintébben jó emlékezetben tartja. Kicsiny a száma az egyszerű sírkereszteknek is, melyek egy-egy falusi temetőt díszítenek. Mert nem mindig állítanak valakinek emléket ott, a hol temetve fekszik ; ellenben szeretnek azon a helyen, hol valamely felebarátot életereje közepett s működése közben erőszakos halál lep meg hirtelen, egy egyszerű síremléket, úgynevezett „gyásztáblát" állítani, mely gyakran meg- ható naivsággal hirdeti szóban és képben a történt szerencsétlenséget s a holtat az arra járók jámbor imádságába ajánlja. A halálhoz fűződő hiedelmek és mondák nagy számmal élnek a nép között. Félelmes mondákat hallani a „halálról" és a „halálnérói" (Tödin) vagy a „pestisemberről" és „pestisasszonyról", kiket, amazt mindig kaszá- san, emezt gereblyével és söprűvel, gyakran láttak, ha pestis dühöngött az országban. Néha egy izzó kerék is jelentette ezt az öldöklő angyalt. Radkersburgban egy fekete golyó (a „Klag") görgött éj idején mint nehéz események előhírnöke nagy nyöszörgéssel végig a hosszú útczán. Sokat emlegeti a néphit azt is, hogy mikép „jelentik magukat" a halottak, s hogy „járnak haza" azok, kik nehéz bűnben haltak el, továbbá a kísérteties „éjféli misét" és az „eskü-misét". A stájer élete fáradalmas, küszködő élet, de még sincs öröm nélkül, mert régi, mélyértelmű hatások koszorúja fonja be. Ha valamely házat vagy gazdasági épületet gyökeresebben javítanak vagy épen új házat építenek, eljőnek a szomszédok s ugyancsak segítenek, úgy, hogy a munkát csak