Seite - 190 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

190 a szomszéd tartomány ellenében, mint akkor, mikor önálló kerület volt. Egy-egy efféle fordulaton, mint: „Is eh recht!tt — „Is van Ding!" — „öppa schon" nem igen ment túl az elsajátítás. Az öreg Merian megjegyzi, hogy Felső-Stiriában „valamivel subtilisabban", azaz finomabban beszélnek németül, mint Salzburgban és Bajorországban. Ez a dicséret azonban nem találó, mert a felső-stiriai beszéd épen nem finoman hangzik, példáúl korán- sem oly nyájas-bizalmasan, mint a karintiai német; inkább lusta szavú, nyers, faragatlan humorú és kemény ejtésű, úgy hogy még közönyös esetek- ben is roszkedvűnek, leczkéztetőnek és pattogónak tűnik föl. Ugyanez a felső-stiriai jellem uralkodik még a székváros beszédmódjában is. Püttenen és Aspangon át régtől fogva sok ausztriai szél fú a tarto- mányba. A Wechselen innen ily beszédeket hallani : „Du geahst ja schon völli mit an Stecka" — „'s Wagerl han i brocha" — „i geh Kirra vagy Kircha" — „Wocha" és „Wötta". A márczius előtti napokban Castelli, Kiesheim és Hans Jörgel nyelvjárási művészetét még Gráczban is stájernek tartották, mi ellen természetesen csakhamar óvást tett a hitzendorfi, mint „igazi stájer" beszéd. Ha tehát itt az alsó-ausztriai nyelv mélyen behatol, más részt nem tagadható, hogy a Schneeberg és a Raxalpes környékén a stájer beszéd érzik. Először is tehát nyelvterületünket két nyelvjárási főcsoportra osztottuk s így kielégítő határt is vontunk a tartományok közt. Már most itt és amott jobban figyeljük meg a nép beszédmódját. Délre a német nyelv, vegyűletlenűl, a Posruckig és a vend dombokig, illetőleg a Dráváig és a Mura alsó folyásáig terjed. A mi Alsó-Stiriát illeti, mint már ezelőtt kétszáz esztendővel meg- írták, „megjegyzendő, hogy a városokban jobbára németül, vidéken pedig vendül vagy szlavonúl beszélnek, ámbár a törvénykezés német nyelven foly, a fejedelmi parancsok is azon jönnek ki". Ha már most Posruck felől a felföld felé haladunk — a német telepedés ellenkező útat követett —, legelsőben a lágy, többnyire kettőshangzókkal terhes sulmi nyelvjárásra bukkanunk. Mindegy, akár „Eibaschwoal"-ban „Wis"-ben, „Gleistöttenu-ben vagy másutt egész „Lanschber"-ig vagy „Leimaz"-ig (a hogy az „igazi stájer" e helyneveket ejti és írja), akár a korcsmában, a piaczon, a törvényházban, a tekézés mellett vagy az erdőben figyeljük is meg: az mindenütt mint meleg, szinte tikkasztó, tört színű hangfestmény lep meg, melyben még az ^-nak sincs egyaránt egyszerű