Seite - 191 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

191 és mély árnyéklata. S a magánhangzók duzzadásához még a mássalhangzók hanyag alkalmazása járul. Csak apródonként képes a másvidéki hallgató a beszéd folyamából egyet-mást megérteni. „Dou Söippl!u — Hei? — „Mast Köglaufsötzn? kriast a Söichserl." — Jai-já! („Te Józsi !u — Mi? — „Nem állogatnál? kapsz egy hatost." — Nem bánom!) S a ki így oda szólította a gyereket, csakhamar „leüti" mind a kilenczet, de szerényen megjegyzi, tiltakozva a pártja (Ünsern) tetszészaja ellen : „Ejá, allewal hon is nötta gwis á" (Azám, de nekem se sül ám el így mindig). Ugyanakkor az egyik „templomba megy" (gian Kiirchn), a másik evéshez (Eissn) lát. Egy harmadik azért nem vesz részt a játékban, mert nincs ideje (Sseit), egy negyedik kiiszsza a sörét (Biair), egy ötödik a pályát egy öllel (Khloufter) kelletinél hosszabbnak találja, egy hatodik evvel a szóval távozik : „Sou, pfüat eanan Gout!" (No hát, Isten áldja!), míg egy hatodik, bár „csak úgy dúl a zápor" (gach a Röignwuischt niadageat), el akar menni s kérdi a pinczértől: „Franzi, hwo is denn der Haus-Knöicht?" (Ferkó, hol a házi szolga?) stb. — A sulmi nyelvjárás szerint „Tawerch" napszám, „Obst- garten" gyümölcsös, „Zeitan " újság, „Islet" (e. h. Kehricht) szemét, stb. Álljon még itt végűi ez a versecske sulmi tájszólásban : „Won enk da Duascht thuat plàgn, Dass s glabt s, dös müasst's varazágn, Aft denkt's nar an das Schilchathäl Zwischn Ligist und Eibischwol." (Rendes németséggel: Wenn euch der Durst thut plagen, dass ihr glaubt, ihr müsst verzagen, dann denkt nur an das Schilcherthal zwischen Ligist und Eibischwol. — Ha szomjúság gyötör, hogy azt hiszitek, elepedtek, gondoljatok csak a Silchi-völgyre Ligist és Eibischwol között.) E kedves silchi völgynek közepette fekszik a staimi határ a jó népes RosenkogelAú. Izmos, szálas faj lakja a vidéket; a férfiak munka közben gyakran mezítláb vannak vagy „Zo(r)gl"-czipőben járnak és a „rupfani Pfoad"-ot (házi vászoning), a „blobdrucken" nadrágot és az elmaradhatatlan „Fürschti"-t (kötény) viselik. A mi a jövevénynek nyomban föltűnik a lakosok beszédében, az a nyilt a, és az itt a felföld küszöbén tömegesen először hallható rsch. Wolfbauer János stainzi birtokos, a stainzi legényt („Staanzabuam") pompásan megénekelte, s tájszólási mutatóúl hadd közöl- jük itt a kéziratból e népies ének egy pár sorát. Különös figyelmet kell fordítani a főfontosságú nyilt #-ra.