Seite - 210 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

210 Hanem megvan benne még a régi család- és ház-közösségre vonatkozó visszaemlékezés, melyben a család minden tagja egyenjogú volt a többivel, s a vendégszeretet parancsa oly szigorúan értelmeztetett, hogy a szűkölködőt az egész község segítette, csakhogy e parancsnak eleget tegyen. S még most is úgy van, hogy a kit szerencsétlenség ér, szomszédjai nemcsak az által segítik meg, hogy anyagot szállítanak neki, hanem még ingyen munkájokkal is gyámolítják. Ez a létért való küzdelmet annál könnyebbé teszi, mivel a világ-mozgató társadalmi kérdéseket máskülönben szeretjük amaz egyszerű, de alkalmazásában fölötte keserves elv szerint kurtán-furcsán intézni el : segíts magadon s Isten is megsegít (Pomagaj si sam i Bog ti bo pomagal). A kéz munkája megvéd a szükség ellen s egyenrangúvá teszi az asszonyt a férfival, a miért is az ifjúságot már gyermekkorától munkához szoktatják. Ebben a szlovén népet nemcsak a találékony fej, hanem úgy a testi ügyességekre, mint a szellemi munkára való nem csekély tehetség is támogatja. Ebből magyarázható meg, hogy a föld népének ifjúsága aránylag oly nagy mértékben özönlik a közép- és főiskolákra s adja magát mindenféle iparágakra. E mellett gyakran találkozunk a nép között olya- nokkal, a kik önmaguktól lettek valamely iparágban, sőt még a művésze- tekben is mesterekké s kiknek ügyességét látva, szinte sajnálkozunk, hogy nem nyílt módjuk rendszeresen kiképezni magukat. Ilyenek még a szellemi téren is akadnak. Csaknem minden helységnek megvan a maga született poétája, a ki az eseményeket költői alakba öltözteti s kinek énekei, — mert nóta nélkül a szlovén paraszt nem képzel költeményt, — szájról szájra szállnak s nem engedik a népdalt kihalni. A dal szeretete kiváló jellege a szlovén népnek ; a pásztor a legelőn, az arató leány a mezőn dallal teszi magának a napi munka terhét könnyebbé, dallal, melynek fájdalmas alap- hangja azonnal feltűnik a hallgatónak. A hangszerek közül különösen a nád-síp (zveglja), a hegyek között a citera s azon fölül a harmonika a diva- tos. Az ezeken játszó virtuózok természetesen egytől-egyig autodidakták, kik művészetüket nem mesterektől tanúlták el, s kikhez hasonlók a rajz és festés terén is találkoznak. A régi viselethez leginkább a félrébb eső vidékek lakói ragaszkodnak; máskülönben az élénk csereforgalom itt is az egyöntetű öltözködést segíti elő, mely a korábbi változatosságot mindinkább elenyészteti. Még nem oly régen a hajadon leányok abban különböztek a férjhez ment asszonyoktól, hogy amazok hosszan lelógó hajfonadékot viseltek, míg ezek azt a fejők