Seite - 262 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

262 értekezését, mondhatni, kora zenei tudományának összegét írta meg egy oly munkában, mely a zenetörténet íróinak még ma is sok figyelemre méltót nyújthat. Míg az egyház a maga liturgikus énekeiben az egyszólamú latin choralhoz ragaszkodott, egész a XVI. századig, a mikor nem zárkózhatott el többé a németalföldiek, olaszok és németek többszólamú művészi énekei elöl : az időközben gazdag virágzásra fakadt német templomi népdal már rég bejutott az egyházba, nevezetesen a nagy ünnepeken s a drámailag alakúit templomi szertartásoknál, melyekből a népszerű karácsonyi, vízkereszti, passio- és húsvéti játékok származtak. A még fönmaradt fölötte egyszerű, rövid karácsonyi, paradicsomi és három-királyi játékdalok, melyeket ily alkalmakkor énekeltek s néhol még ma is énekelnek, alig régiebbek másfél száz évnél. Sokkal régibb templomi népdalok találhatók azonban a Geroltshofeni Beuttner Miklós, st.-lorenzeni (mürz-völgyi) iskolamester által 1602-ben Gráczban nyomatott katholikus énekeskönyvben. A nép szájáról vett ez énekek némelyike oly vidáman és világiasan hangzik, hogy alig lehet kétségbe vonni, miszerint a világi népdalból származott. Nem kis mértékben emeli tehát a legrégibb stájer énekeskönyv értékét az, hogy némileg kárpótlást nyújt a középkori világi népdalok hiányáért, melyekből Stiriában ép oly kevés maradt fenn, mint a hangszerre költött középkori zeneszerzeményekből. A hangszeres zene művelése főként a zenészek és vándorló tanúlók kezében volt, a kik, úgy látszik, már a XIII. század elején egy Bajorországon, Ausztriában, Stiriában és Morvaországban elterjedt szövetséget alkottak, melynek elnöke 1209-ben tréfásan Surianusnak nevezé magát. E kedélyes népség, a scholastikus zenetudósok által rettegett e „componistái a jövőnek" mindenütt ott voltak, a hol vígság honolt, vidám lakomáknál, lakodalmakon, tánczvigalmakon, nyilvános ünnepeken, vásá- rokon és sokadalmakon. így találkozunk velők Lichtenstein Ulrik nagy kíséretében, ennek kalandos Venus- és Artus-útjain. Trombitások, puzo- nosok, a kik „édes dallamokkal" jelenték a tornára gyülekezett lovagoknak, hogy Ulrik készen áll a harezra, úgy látszik, állandó kísérőiként álltak zsoldjában. Ez édes púzon-nótákon kivűl ez utazások alkalmával mindenütt fölhangzott a hegedű, bodzatilinkó, pásztorsíp, kürt és dob is, melyeknek hangját tornavívások alkalmával nem egyszer nyomta el a dárdák csattogása. Daloltak is ilyenkor sokat. Lichtenstein Ulrik tudva levőleg egész sereg táneznótát és egyéb dalt költött, maga gondolván ki hozzájok a dallamot is.