Seite - 263 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

263 Némelyikről azt mondja, hogy szívesen és gyakran énekelték táncz, vagy lándzsatörés alkalmával, a mikor „szikrát hányt a sisak", hogy e nóták újak, hogy már jobbak nem is lehetnének, nem hosszúak, nem rövidek, nem túlságos mélyek, de nem is fölötte magasak. Különösen bizonyos Letek nevű énekről beszéli, hogy ő azt magas hangokon, sőt sebes hangokon énekelte, a miért nem egy hegedűs mondott köszönetet neki. Kár, hogy e legrégibbnek ismert s valószínűleg legnépszerűbb stájer zeneszerzőnek egy nótája sem maradt reánk. Midőn utóbb a nemesség elveszté kedvét a költés és éneklés iránt, a városok karolták föl, a hol aztán mesterdalnok-iskolák keletkeztek. De Stiriában ilyennek nyoma sincs; azonban nem valószínűtlen, hogy egyes mesterdalnokok itt is akadtak. A mesterdalnok-társaság állító- lagos alapítói között egy „Cantzler Aufinger" nevű is említtetik Stiriából. A mesterdalnokság Stiria zenei kifejlődésére nem is volt jelentékeny hatású. Az egyetlen zenére oktató iìitézetek a középkor folyamán és azontúl is a kolostori, apátsági és parokhiai iskolák voltak, s utazó tanulók és zenészek, ezeken kivűl az említett intézetekből kikerült kántorok, iskola- mesterek és orgonisták voltak a zenetanítók. A XVI. században ezekhez csatlakoztak még a városi zenészek — Stadtturner —, Gráczban pedig a tartományi trombitás a sereg dobosával ; a vándorzenészeket, főként a váro- sokban, megtelepült zenészek váltották föl, a kik Gráczban 1650-ben czéh-szabadalmat is nyertek. A nemesi ifjúságnak a tánezban és zenében oktatására a tartományi rendek 1545-ben és utóbb egy olasz tánezmestert és egy lantverőt fogadtak. A protestantismus elterjedésével a protestáns iskolák is buzgó ápolói lettek a zenének, kiváltképen a gráczi evangelikus apátsági iskola és az apátsági templom, melyekre a tartomány jelentékeny áldozatoktól sem riadt vissza. A zeneélet alakúlására és a zenei izlés irányára nem volt hatás nélkül, hogy Grácz 1564-ben a tartományi fejedelem székhelye lett s hogy 60 évnél tovább az is maradt. Károly főherczeg, nagy barátja a zenének, magával hozta vdvari zenekarát, mely 1580 körűi Lampertus de Sayve vezetése alatt néhány énekes fiúból (sopran), tíz-tizennégy énekesből, köztök altistákból is, az orgonistából, öt-hat zeneileg képzett udvari trombitásból, a sereg dobosából s még néhány más hangszer kezelőjéből állott. Tagjai között aránylag sok volt az olasz; még énekes fiúkat is, úgy szintén zeneműveket és hangszereket nagy költségen Olaszországból, nevezetesen Velenczéből hozattak. A karmesterek és orgonisták csaknem mind olaszok voltak.