Seite - 271 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

271 elmondottakkal, a minthogy a legtöbb, tájszólásban dalolt szerelmi, pásztor-, vadász-, favágó- és parasztdalok többé-kevésbbé közös tulajdonai a bajor- osztrák népfajnak. E daloknak nem csekély száma páros méretű ütenynem, de a stájer nép- daloknak túlnyomó nagy száma három méretű tánczrhythmusban mozog s még ritkábbak, mint páros ütenyneműek, a szomorú lágy hangnemben állók. A legtöbb népdalt egy vagy kétszólamúlag énekelik, csak a jodiert nem, ritkán három vagy négy szólammal is, midőn a külön szólamok gyakran egymásután vágnak be úgy, hogy a második szólam csak egy vagy két üteny után csatlakozik magasabb hangvonalon az elsőhöz, ezt túlhangozván, aztán a harmadik is, a két előbbi fölött uralkodó módon bele vág s végűi az egész dalnak ismétlésénél a negyedik szólam is megszólal, a harmonikus hangszövedéknek alaphangjait énekelvén. Ha a szabadban üde hangok jól dalolják, akkor az ily dalnak leírhatatlanúl villanyozó hatása van, a mint- hogy az igazi stájer dal ős eredetisége- és természetességével s minden egyszerűsége és szerénysége mellett is a találó kifejezésnek gyakran meglepő erejével gazdag forrása a mulatságnak és kedvnek, s azt semmi más nem képes pótolni, legkevésbbé az úgy nevezett népénekesek előadása; csakhogy fájdalom, mind inkább elapadni látszik, minél inkább behatol az országba a műzene. Álljon itt példaképen a Veitschban énekelt következő népdal :