Seite - 372 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

372 kíméletesen bánik, vagy hogy azt gondozza. A parasztgazdaság közelében kivált a fenyőállományokat, egy kis házi erdőcske kivételével, melyet a némileg módosabb paraszt épületfabeli szükségletére tart fönn, alomszedésre fordítják, vagyis a fákat fiatal koruktól kezdve öt-tíz éves időszakokban ágaik nagyobb részétől megfosztják, s ha e folytonos legalyazás következtében a fák végre elcsenevésznek, akkor kivágják, s mivel silányságuk miatt egyébre nem valók, tüzelőnek vagy szénégetésre használják el. A többit a természetre bizzák, hadd gondoskodjék az utónövedékről. Ha az erdő távolabbra esik az udvartól, akkor a paraszt talán sajnálja a fáradságot, hogy legalyazza; de ha pénzben megszorúl, az eladható fát a nélkül viszi el az erdőből, hogy fölújításáról vagy a talaj megvédéséről gondoskodnék. így megy aztán tönkre az erdőtalaj termő képessége, míg végűi az egykori erdő helyét csenevész cserjék foglalják el. A parasztkezekben levő azon erdőterületek sincsenek jobb állapotban, melyek pedig termő erejöknél és helyi fekvésöknél fogva időnkint mező- gazdasági kihasználásra is alkalmasak lennének. Ezeket égető gazdaság alá fogják, vagyis tíz-tizenöt éves forgókra osztva, május havában tövig vágják, vagy pedig lábon lehántják s fölül lecsonkolják. Az így nyert faanyag vastagabb részét tűzifának használják, vagy szénné égetik, hulladékát pedig a vágásokban száradni kiteregetik, s aztán július végén vagy augusztus elején száraz időben elégetik. Természetes, hogy ily bánás mellett nemcsak a kiteregetett fa ég el, hanem az a televény réteg is, mely a fiatal erdőben, rövid fönnállása óta felgyűlhetett. így trágyázzák meg a földet az egy vagy több évi vetés alá, melyre aztán marhalegeltetés következik egész addig, míg a gondoskodó természet magától új erdőt nem nevel, mely a tulajdo- nosnak lehetővé teszi, hogy az itt leírt gazdálkodást ismételje s talaját mindinkább kimerítse. Ha egy e fajta erdőbirtokosnak havasi legelője van, azon néhány, egyedül álló fenyő kivételével, mely a legelő marhának a nap heve és a zivatar ellen oltalmat nyújt, vagy egy-egy folt erdő kivételével, melyet fekvése miatt a marha nem tud megközelíteni, minden istenadta faneműt károsnak tart, s buzgón irtogat minden nagy nehezen megtelepült lúcz- és vörösfenyőt, de kivált a havasi fenyőket. Ezeket, mint legelőron- tókat, mind kitépi s a legelőn száradni hagyja. Ha igen sok a fölbuijánzott csemete s a gyomlálgatást a paraszt nagyon is szaporátlannak tartja, akkor fölragadja a külön e czélra készült bokorvágó kaszát s tömegesen irtja ki vele a fiatalost. Néha azonban még ez a munka is a fejére nő, vagy pedig