Seite - 59 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1
Bild der Seite - 59 -
Text der Seite - 59 -
59
ha a híres peloponnesusi mesternek Polykleitosnak, Kr. e. V. századból való
iskoláját véljük benne fölismerhetni. Mint a régi Írókból és műveinek régi
utánzataiból tudjuk, ő volt az, ki először merte alakjainak teljes súlyát az
egyik lábra áttenni s a másik, teher nélküli lábat olykép fölemelni a földről,
hogy azt jóformán csak a lábujjaival érintse. Ismerjük továbbá az emberi
testnek általa megállapított arányait is, melyek után ő és tanítványai
alakjaikat alkották. Ügy az egyik, mint a másik tekintetben megtaláljuk
ezen a szobron az említett jellemző vonásokat. Kétségtelen, hogy a két
áldozó, a kit a fölirás megnevez, e szobrot a külföldről szerezte meg
akkoriban, midőn nem egy elszegényedett és tönkre jutott görög város
kényszerűit megmozdítható műkincseit eladni, és ekként hozatott az a
művészet nagy középpontjaitól oly távol eső magdalenabergi szentélybe,
a hol mindamellett — ha a jelek nem csalnak — nem épen érzéketlen
szemlélőkre talált. Legalább a mária-saali templomba falazott sok római
dombormű között van egy Mars-alak, mely úgy a fej tartását, mint a karok
és lábak állását, de még az arányokat tekintve is, a mennyire ez egy vidéki
kőfaragó nyers kezének sikerülhetett, ezen bronz másolatának látszik. Csakis
a jobb kéz mozdúlatát, mely itt az isten sisakját tartja, változtatták meg.
A bal kéz dárdát tart. Lábainál pajzs és kard hever. És miként ezen szobor
már akkor is mintáúl szolgált, úgy másfélezer év múlva is hasonló szolgá-
latot tett a legnagyobb német művésznek, Dürer Albertnek, ki mint ama
peloponnesusi érczöntő, az emberi test arányainak tanával egész életén át
foglalkozott, és a ki ezen, hozzá bizonyos tekintetben rokon genialitású
műtől nyert eszmét Ádám-alakjainak megteremtéséhez.
Virunumon kivűl karinthiai földön önálló községet még csak egyet
ismerünk, ez Teurnia vagy Tiburnia, mely a téres Lurnfelden nem messze
Spitaltól egy magános halmon feküdt, melynek fenyvesében most St.-Peter
im Holz falu rejtőzik. Innen vezettek a Lieser, Möll és Mailnitz völgyein
az útak a Tauern-hegység túlsó oldalán levő aranybányákhoz. Másféle
helységek voltak Santicum (a Villach melletti St.-Martin) a Gail vizének
a Drávába ömlésénél, az illyr vámterület két határállomása Larix (Saifnitz,
Tarvis mellett) és Loncium (Mauthen mellett a felső Gail mentén); Matucaium
(Treibach mellett) az Ovilava (Wels), továbbá Juenna (Jauenstein, Globasnitz
mellett) a Celeia (Cilii) felé vezető út mentén. Még oly vidékeken is, a
melyekről római helységneveket nem ismerünk, példáúl a Lavant-völgyben,
az ott lelt tárgyak az ó-korban fennállott telepítvényekről tanúskodnak.
8*
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Karinthia és Krajna (Karinthia)
- Band
- 8/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1891
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.24 x 21.83 cm
- Seiten
- 278
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch