Seite - 137 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1

137 mivel a költők többnyire híjával voltak a genius ihletének, hogy a kölcsön vett idegen tárgyakat önállóan fogják föl és szabadon dolgozzák ki. Ilyen dalnok a „korona44 költője, Heinrich von dem Türlin, mint őt Emsi Rudolf az „Alexander"-ben nevezi, meg a mint maga is nevezi magát a költő, mikor így szól: „ich heiz von dem Türlin der werlte Kind Heinrich". O az udvari költészet hanyatlásának képviselője nemcsak Karinthiában, hanem általában véve is. A „von dem Türlin"-ek családja, mint Ottaker, a rímes krónikás állítani tudja, St.-Veitban volt birtokos. Ez a Henrik 12 20 körűi szerezhette 26.967 verssorból álló költeményét. Egy középkori költeményben sem szerepel kirívóbban a bűbájosság, mint ebben; s épen ennek, nem pedig a költői értéknek tulajdonítható sikere e költeménynek, melynek szerkezete terv nélküli, s mely egyhangú bőbeszédűséggel mond el kalandot kaland után. — Egyszerű, jól kikerekített elbeszélést költött ez iró névrokona, Ulrich von dem Türlin, ki gyaníthatólag 1269 és 1275 közt II. Ottokár cseh király udvarában élt. E költemény a Wolfram „Willehalm"- jának kiegészítése. Ettől kezdve elnémúl a műköltészet. Más német nyelvű tartományokban az udvarokból és várakból a városokba költözött át, hol a mesterek ápolták. Karinthiában nem voltak nagyobb városi községek, s így említhet ugyan mestereket, kik, mint Meisseni Henrik, jártukban-keltükben rövid ideig itt tartózkodtak, de saját mesterei nem voltak. E helyett, mint a szomszéd tartományokban, itt is a népdal kezdett tért hódítani, melyen csakhamar üde virágokat termett. Azok a népballadák, melyek Pogatschnigg és Herrmann karinthiai német népdalgyűjteményében találhatók, e nemben bizonyára a legrégiebbek mellé sorakoznak. A régibb népdalok legnagyobb részét elmosta a legújabb korban a négysoros dalok áradata. Az egyházi énekek, melyek közt a mai templomi ócska énekgyűjteményekben („Lieder- buschen") még sok régi kedves ismerős található, Karinthiában is főleg a reformáczió idejében képződtek ki. Az úgy nevezett „Exulantenlieder"-hez (bujdosók énekei) Karinthia is jó nagy részben járult ; mindmegannyi emlé- kek ezek azokból a keserűen gyászos napokból, mikor sok nemes, egyebek közt Khevenhüller János is, idegen földdel kényszerűit fölcserélni hazáját. A köznépnél ez előtt még egy emberöltővel is ápolt efféle kolostori rejt- vények: „Mi az egy? kettő?" stb., példáúl : „Barátom, mit kérdesz tőlem?" „„Azt kérdem, mi az egy?"" „Egy csupán az Isten, Ki él s uralkodik Égben és a földön." stb.