Seite - 176 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1

176 is igen örömest pengették. Ámbár mindezekből eléggé kiviláglik, hogy a karinthiai nép meglehetősen sokoldalú zenei érzéket és ügyességet tanúsít, azért mégis tagadhatatlan, hogy lelke egész szeretetével első sorban 7iép- daláért hevül, mely legnagyobb öröme s legfőbb büszkesége. A nélkül, hogy a karinthiai népdalt az alpesi múzsa legifjabb gyerme- kének állítanók, annyit mindenesetre mondhatunk, hogy valamennyi közül ez lett legutoljára tágabb körben ismertté. Míg Stiriában János főherczeg buzdítására és támogatásával már 1812-ben keletkezett egy honi népdal- gyűjtemény, s míg a tiroliak már rég ideje idegen földön is tetszést arattak jodlereikkel és négysoros dalaikkal : addig Karinthia csak a közel múltban jutott annak tudatára, milyen gazdag kincs van az ő sajátszerűen kedves és behízelgő dallamaiban. Az osztrák alpesi tartományok dalainak minden egyes vidék sajátos jellemű vonásait tisztán megkülönböztető fejlődése elég hosszú időbe került, s nem egy népies dallam illetősége még ma sincs egészen kiderítve. A mi különösen a karinthiai dalt illeti, ez csakis azóta fejlődött jelenleg már megállapítható saját színezetű alakjában, mióta a tartomány zenei műveltségű körei meleg érdeklődésükkel felkarolták. Ezen, a karinthiai dal történetében nevezetes időszak kezdete a negyvenes évekbe esik. Rainer, Kandutsch, Moro, Herbert, Gaggi és Knappitsch nevei nem választhatók el a karinthiai dal nemesítésére irányúit törekvésektől. Kétség- telen azonban, hogy e részben a legnagyobb érdemet több évvel az említettek után dr. Wölwich Alajos szerezte, a ki szerencsés zenei és aesthetikai finom érzéke mellett ép oly terjedelmes, a mily kellemesen csengő bariton-hangjával minden másnál alkalmasabb volt arra, hogy a karinthiai dalt előadásának ellenállhatatlan bájával színezze ki, s ezen előadásával hallgatóságát saját mély érzésének bűvös körébe vonja. A Wölwich által a hatvanas évek elején szervezett négyes énekkar, melynek ő rajta kivűl még Hauser, Koschaker és Höferer valának tagjai, mindenesetre a legjelesebb az országban azóta alakúit számos daltársúlat közt, a milyen maKarinthiának majdnem minden nagyobb helységében van, sőt némely városban több is áll fönn egymás mellett. A népdalok éneklése ma, úgy szólván, a társas élet egyik általánosan érzett szükségletévé lette legdalosabb alpesi tartományban; sőt még idegen helye- ken is (pl. Bécsben, Gráczban, Linczben s egyebütt) a kedves honi dallamok alkotják a földiek szorosabb összetartozásának legszebb kötelékét. 1856-ban lépett először az ú. n. Mischitz-féle ötös énekkar a nyilvánosság elé. Még ugyanez évi július 24-én e társúlat egész a Keleti-tenger partvidékéig terjedő