Seite - 237 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1

237 Nem jelentéktelen a sertéstenyésztés sem, mivelhogy ez fedezi a belföldi hús- és zsírszükséglet legnagyobb részét, s évi értéke 4 millió. Leginkább a délnémet kis sertést tenyésztik, mely Felső-Karinthiában néhol olasz, de újabban már sok helyütt angol sertésekkel is kevertetik. Egykori jelentőségében már alább szállott a méhészet. A karinthiai (ma már krajnai) méh ennek előtte egy parasztudvarból sem hiányzott. A méhköpűkkel az Alpesek előhegységeibe való vándorlás még most is divatos, és pedig tavasz elején, mikor az Erica carnea virágszőnyeggel teríti be a hegyi réteket, s még inkább őszszel, mikor a hangavirág nyílásakor kiviszi a paraszt a köpűket a méhlegelőre. Méhtenyésztésre vonatkozó szabályzatok még Mária Terézia idejéből is vannak. Karinthiának halas vizekben való gazdagsága mellett nagyobb jelentő- sége lehetne a Jialtenyésztésnek. E szép alpesi tartománynak 32 nagyobb tava van, melyek 6.342 hektár területet foglalnak el, kisebb tava 284, folyói és patakjai 3.583 hektár területtel, vagyis együtt 10.209 hektárnyi, haltenyésztésre alkalmas terület. A nemes halak közül fölemlítjük a Drává- ban, Gurkban, Lieserben és Lavantban tenyésző lazaezot, melyet íváskor többnyire szigonynyal fognak, továbbá a folyó vizekben lakó pisztrángot és a domolykót. A tavi halak között elsők a Millstätti- és Fehér-tóbeli galócza és tavi pisztráng és az Ossiachi-tó harcsája. A lazaezot akkor ejti meg a halász, midőn az ivás végett a tóba be- vagy abból kifolyó víz torkolatához vonul. Mivelhogy az ivás többnyire éjjel esik, a halász is éjjel feszíti ki hálóját gyakran —20° R. fagyasztó hidegben. Az étellel és itallal jól ellátott s a nagy hideg ellen a lehetőségig biztosított halászok forgácsfáklyákkal kivilá- gított két csolnakon hagyják el a partot, kivetik a hálót, s több óráig tartó munka után gyakran gazdag zsákmánynyal vonják ki. Erdészet és vadászat. Karinthia a legerdősebb tartománya a monarchiának. 459.408 hektár- nyi erdőterületéből 2.710 hektár lombos, a többi meg tűlevelő erdő. Leggyakoribb a lúcz, aztán következik az erdei, a szurkos meg a vörös fényű; a magas hegység ős kőzetein, fájdalom, nagyon megfogyatkozott állabokban és csoportokban a havasi fényű, míg imitt-amott a tiszafa és feketefenyű tarkítja az erdőt. A fatenyészet határát a Tauern-hegylánczban a vörösfenyű és czirbolya jelöli, a Karavanka-hegységben a vörös és a