Seite - 241 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1

241 romba döntötte. A XVI. században a kleiningi arany- és ezüstbánya St.-Leonhard mellett, a Sau-Alpe keleti lejtőjén épen olyan jó hírben állott és épen olyan jövedelmező volt, mint a Közép-Alpesek aranybányái. Igen régi a tragini diluvialis hordalékban Paternion mellett levő aranymosás is, melyet nem régiben ismét mívelni kezdtek, de csekély sikerrel. A míg a közép-korban Karinthia bányaiparában az aranybányászat virágzott, ennek révén a vas- /s ólom-ipar is mind jobban-jobban fejlő- désnek indult s mind nagyobb gazdasági jelentőségre jutott. Az ólom- érczekben rejlő kincsek a Gail-völgy Alpeseinek és a Karavankáknak triasz-kori mészkövében vannak, közel a rajtok fekvő raibli palában, melyet a bányász „fő-palá"-nak nevez. Ezeket a telepeket már régen fölkeresték és bányászatilag mívelték. Az ércztartalmú mészkő-vonúlatot, a mely 170 kilo- méter hosszú, nyugatról keletre a következő nevezetes magaslatok jelzik: Jauken, Madschidlalpe, Altenberg, Kovesnock, Bleibergi Erczhegy, Singer- berg, Obir, Petzen és Ursula; továbbá délre Raibl mellett az ólom- és czinkérczeiről nevezetes Königsberg nyúlik bele. A Frögg és a Gurina melletti újabb leletek, valamint a történeti hagyományok arra mutatnak, hogy az ólombányászat, különösen a Jauken hegyen meg Bleibergbcn, igen régi. Ügy látszik, hogy a bányák, a melyeket már a rómaiak előtt míveltek, a népvándorlás idejében teljesen elpusztúltak volt s csak a közép- korban kezdtek ismét virágzásnak indúlni, mikor a román és gót épületek ablakaiba, valamint a házfedelekre és a puskapor föltalálása után a háborús- kodásra sok ólomra volt szükségök az embereknek s azon kivűl kivált Velenczében és Genuában festék készítésére is használták az ólmot. Bleiberg 1006-ban a bambergi püspökség birtokába jutott s 1550-ben kapta meg a bambergi bányatörvényt, abban az időben, mikor villachi kereskedők élénk ólomkereskedést űztek Velenczével, Genuával, Németországgal, Magyar- és Törökországgal. Habár az ellenreformáczió következtében néhány bányamunkás kivándorolt is, ez az ólom bányászatnak nem ártott annyira, mint az aranybányászatnak. A kincstár 1749-ben kezdett részt venni a bányamívelésben és Mária Terézia alatt új élet pezsdült meg e téren, s kedvezőbb fordúlat állott be, a mely a nagy királyné utódai alatt is tartott. Valóságosan korszakalkotó volt Bleiberg bányászata jövőjére nézve a Lipót császárról nevezett altárna vájása 1795-ben. Ezt ez ideig 4.9 kilo- méternyire hajtották, a Rudolf-aknát leásták s így az altárna fenekén az ólomérczek keleti területét is föltárták. K. 31