Seite - 262 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

262 a szenvedő emberiségnek. Veldes nevezetességei : az ősrégi vár egy függő- leges sziklamagaslaton (604 méter) és a „St.-Mária im See" nevű szigeti kápolna. A hatalmas Stol (Stuhl), a Karavankák kimagasló csúcsa, kéklő ködös távolból nyúlik be e kép keretébe. Veldes község kissé oldalt fekszik a tó éjszaki partjától. A déli parton Seebach házai vannak szétszórtan. A partokat számos nyaraló díszíti. Míg a Veldes-tó partján nyári éjeken az undinák játéka ragadja meg képzeletünket: ha a csevegő víz mentében a Wocheini-völgy árnyas nyílásaiba sétálunk, valóságos vízi nymphák otthona tárúl föl előttünk. Nincs pompásabb valami, mint egy ily órák hoszszáig terjedő séta a siető Savica habzó zuhatagai fölött az erdős zöld szorosokon át, a melyekbe itt-ott egy-egy pirosló sziklacsúcs tekint be. Ha elhagynók a völgyi útat s fölszállanánk a keleti fensíkra, órák hoszszáig terjedő ván- dorlás állana előttünk a pompás Ilovca-erdon át, mely ott végződik, a hol Kropp vashámorai kalapálnak. A wocheini-völgyi út azonban mindenek előtt Freistritzba. (Districa) vezet, mely egyik kiindúló pont a Triglav megmászására. Itt nyílik délnyugat felé a Freistritz-völgy, melyen a gyors Bistrica fut végig, vashámorok kerekeit hajtva zuhatagaival. Az út további része a Wocheini-tó magányába vezet (területe O.834 négyszögkilométer, magassága a tenger fölött 526 méter, legnagyobb mélysége 69 méter). A messzire látszó tornyáról és csinos új turista-lakjáról ismert St-Johann am See községnél csillámlik föl először a zöldeskék víztükör, a Szentlélek kápolnánál pedig már a vízi tündérek által élénkített regényes vidék közép- pontján vagyunk. De még ezután jő a legszebb, ha elérjük a tó nyugati végét és a Savica habzó zuhatagai mentén fölszállunk a vízeséshez, nagyobbára erdő árnyékában, végűi pedig falépcsőkön a magas messzelátóhoz. Már messziről jelentkezik a Savica eredő helye. Tompa dörgés hangzik a nyíláson át. Az egész vidék teljesen elhagyatott. A zöld hullámok habzó zuhatagokban törnek útat a bükkfa koronák és széles fenyőgalyak árnyéka alatt. A nedves talaj félhomályában, a hol haraszt és szeder buján tenyész s vadrózsa szolgál díszül a vízi tündéreknek, el-elröppen a jégmadár és sikong a tarka tollú harkály. Az út felső részén azonban nedves köd terűi el és az utolsó tisztásnál fölcsillámlik a hatalmas vízesés, a Savica, mely 60 méter magas sziklalyukból mennydörögve zuhog alá a kőtörme- lékekkel borított völgy üstbe. A Savica-vízeséssel szemközt levő messze- látón emléktábla hirdeti az alpeskedvelő János főherczeg 1807-dik évi látogatását.