Seite - 352 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

352 a jámborság és isteni félelem, valamint a hazához és a fejedelemhez való hű ragaszkodás érzete. Minden idegennek, a ki először látogat el Krajnába, szemébe fog tűnni a hegyen-völgyön mindenfelé egymást érő templomok és kápolnák sokasága. Mert alig van az országban kimagasló pont, a magasb hegycsúcsokat kivéve, a melyen templom, vagy legalább kápolna ne állana; sőt némely helyütt, például Primskauban, kettőt, de hármat is találni egymás mellett; a sík földön pedig még nagyobb a számuk úgy, hogy minden falucskának, minden tanyának megvan a maga egyháza; sőt sokszor legnagyobb meglepetésére a legrejtettebb zugokban is egy-egy kápolnára bukkan az útas, míg az útak és ösvények szintén csupa kápolnával, szentképes oszlopokkal és feszületekkel vannak megrakva. A nép nagy vallásosságát az is jellemzi, hogy ha a paraszt taníttatás végett a városba adja a fiát, rendesen a gymnasiumba küldi, mert urat, vagyis papot akar belőle nevelni, úrnak a szó tulajdonképeni értelmében csakis a papot tartván. A krajnai szlovén a papról ép úgy, mint szüleiről s legfőlebb még bátyjairól vagy nénjeiről, mindig tiszteleti többesszámban beszél : gospod so prisli, — mati so rekli. Hogy milyen becsben áll a papi rend a földmívelő népnél, arról semmi sem tehet jellemzőbb tanúságot, mint valamely paraszt család fiának első miséje. A mint hajdan az olympiai játékok alkalmával nem csupán a győztest érte a kitüntetés, hanem hírneve nemzetségére és szülővárosára is visszasugárzott : úgy az egyházi rend magas méltóságától nemcsak az ifjú új-misés érzi magát fölmagasztalva, hanem egész családja és szülőfaluja is kiveszi részét a nagy tisztességből ; szülei pedig nem ismernek nagyobb boldogságot annál, melyet azon édes tudat nyújt nekik, hogy fiók kezéből vehetik az Urvacsoráját. Ilyen érzületről tanúskodnak a következő közmondások is: „Ha Isten nem nyújtja feléd a kezét, minden szentei sem nyerhetik meg számodra segítségét. — Mikor Isten egy ajtót elzár előled, száz mást nyit helyette. — A kit az isteni tisztelet tartóztat föl munkájától, az nem mulaszt semmit semtt. E nagy vallásossága mellett azonban, vagy épen annak következtében a puszta külsőségekre nézve a szenteskedésnek nem barátja a krajnai. Erről azt tartja, hogy „a ki nagyon sokat csúszkál a térdén, annak csakhamar terhére lesz a munka". Az egyházi ünnepek megütésének módjában is nyilvánúl a krajnai szlovénnek mély vallásos érzülete. Hogy e mellett nem egy maradványa él még a régi pogányságnak, és hogy számos babonás szokás is vegyül az ünneplés hagyományos formáihoz, ez tagadhatatlan, de érthető is egyúttal.