Seite - 374 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

374 közbenjárók segítségéhez, a kik az eladót és vevőt összekerítik, amazt árából való engedésre, ezt a kinált ár jobbítására birni s mindakettőt az alku meg- kötésére rábeszélni igyekeznek. Sokszor az ilyen vásári jelenet órákig is eltart; a vevő el-elmegy, meg visszaviszi a közbenjáró, ki újra lelkökre beszél a feleknek, mind a kettőt meggyőzni törekedvén az alku kedvező voltáról. A sok beszédtől a jó ember természetesen megszomjazik, mire aztán meghívja az alkuvókat egy pohár borra; az eladó ilyenkor rendesen elérti a czélzást s bort vitet, vagy mind a hárman betérnek a legközelebbi korcsmába. Itt végre megkötik az alkut, miután a vevő is vitetett áldomást. A „mesatar44 rendesen a felek zsebéből élősködik az ily áldomásnál (likof), s ezenkívül még mind a kettőtől kap egy kis pénzt is szolgálataiért. Ha már a megcsalatás ellen is ilyen óvatosan védekezik a krajnai, annál hevesebben fölháborodik jogának minden csorbítása ellen, sőt sokszor a rászedetésnek már látszata is kemény ellenállásra izgatja; de annál elégűltebben újjong, ha kitűnik, hogy ily kétes esetben csakugyan neki volt igaza (pravica se je skazala!). Nem lehet épen mondani, hogy puszta pörlekedési viszketegből történik, mert inkább igen erősen kifejlett jogérzet- ből ered, ha a szlovén nagyon is sokat foglalkodtatja az ügyvédeket és a törvényszéket, és sokszor házát, egész birtokát koczkára veti, csakhogy vélt jogához jusson. Sőt az erőszakos önvédelemtől sem riad vissza, ha abban a meggyőződésben van, hogy igaztalanságot követtek el ellene. Különben egész a végsőig szolgálatra kész szomszédja iránt ; rendelkezésérc bocsátja mindazt, a mivel rajta segíthet ; oda kölcsönzi neki, ha kell, igás barmát ép úgy, mint saját két karja erejét, azt tartván, hogy: „te értem, én érted, Isten mindnyájunkért!44 (En neked segítek, te nekem, Isten segít mindnyájunknak, vagy : Én a te segítséged vagyok, te az enyém, Isten mindnyájunké.) Ez a kölcsönös segítségre való készség aligha nem egyik ősidők hagyományakép örökölt nemzeti sajátsága a szlovéneknek. Az ilyekhez ép oly szívósan ragaszkodnak, a mily nehezen veszik be az újításokat. Meddig tartott pl. míg az ugarolás helyett a váltógazdaság köztük meglehetős általánosan elterjedt ! A lacki ember meg már régóta nem szőtte a maga és földijei által viselt posztót, a mikor még mindig benn hordta iszákjában a posztószövéshez kellő kis gerebent. Az idegenből szállított szövetekkel nem egy új szabású viselet is került az utóbbi időben Krajnába; de a térdig érő bőrnadrág, hosszú szárú csizma, a csipőig érő kurta kabát (kamsola) s az alatt a sok gombú mellény, télen a ködmön és peleprémes sapka mind máig