Seite - 380 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

380 Pimpinella) említendő. A fölszabadítást rendesen a hősnek a megmentettel való házassága, az ifjú tavaszi nap és a feltámadt földmenyasszony egyesülé- sének e mythikus jelképe, pecsételi meg. A világosságot jelképezd lények ellen velők rokonszemélyek támadnak, amazok romlására törvén. Az árva leányt mostoha anyja üldözi, nehéz munkákat róván reája, a melyek az üldözöttnek csak csodálatos segítséggel (állatok, vagy az Üdvözítő közbeléptével) sikerűinek. Az anyós azzal rágalmazza menyét távollevő fiánál, hogy szép fiúcska helyett fekete macskát szült neki gyermekül. Valami varázsló (vagy az ördög) a sovány gebén menekülő naphőst üldözőbe veszi, s emez kefét, lóvakarót, sót dob maga mögé, a mikből erdők, sziklacsúcsok és mocsarak támadnak az üldöző föltartóztatására. A leánytestvér megöli saját öcscsét ; a két idősb és okosabb fivér üldözi s irigységből megöli az oktalan legifjabbat, a kinek azonban mindennek daczára minden vállalata sikerűi. Ezzel a napmythos már elérte határát s tulajdonképeni köréből átcsap az erkölcsi tanúiságra czélzó mesébe. A napmythosoknál kisebb számúak a holdról szóló regék. A holdbeli ember, a ki büntetésül azért, mert a Krisztus urunktól részére engedélyezett három kívánság között nem kérte ki magának a mennyei üdvösséget, örökké kovácsol s évente tizenkétszer újhodik meg az égen, — magának a holdnak jelképe. E monda változatai a kovácsról, avagy kurentrbl szóló mesék is, a melyek hőse a halált kijátszván, sem az égbe, sem a pokolba nem nyer bebocsáttatást. Ide tartozik a szép Vidáról szóló ének is, kit egy mór messze Spanyolországba szöktetett, a hol a kedvesei köréből kiragadott asszony Nap nap után ablak előtt állva, Férjét, apját s gyermekét siratja. Szép Vida a tengerről tengerre vándorló hold-istennő. Perun, a régi szlávok mennydörgés-istene, a felhőkön járó kocsijával égiháborút okozó Szent Illés legendájában él. A lovai patkóiról lepattanó szikrák a villámok, a lovak csorgó verítéke az eső, s a mennykövek az ő fegyverének kilőtt nyilai. Az évszakoknak változatlan törvényszerűséggel körben forgó egymás- utánja szülhette a természetélethez közelebb álló ősemberben a sorsistenségek képzetét, minők a szlovéneknél Rojenice néven ismeretes három testvér, kiket fehér ruhába öltözött szép asszonyoknak ábrázol a monda. Az élet szövétnekét jelző égő gyertyát tartva lépnek az újszülött bölcsőjéhez, kinek sorsát intézik. A harmadiknak jós szava rendesen korlátozza, vagy ellen-