Seite - 430 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

430 egész naivan panaszolja el lelke aggodalmát, hogy szeretője, kit most virággal ékesít föl az útra, majd más leánynak is megnyeri tetszését : Kedvesem, galambom, köss nekem Majoranna-bokrétát [bokrétát, Hogy kössem, hogy kössem, Mikor a szememből kicsordul a könyem? De azért, de azért mégis csak megkötöm, Fekete selyemmel leszen körűikötve, Ezüst gombostűvel meg is lesz tűzködve : Hadd lássák, a hol jársz, A német leányok, hadd lássák. Hajolj le, hajolj le, te magas dombocska, S te völgy, emelkedjél a mélyből Hadd lássam, [magasba! Hogy az én szeretőm merre van! S most lássunk egy gottscheei balladát: VA jó mostohau czíműt: Korán talpon van a fiatal cselédlány, S gazdasszonyát kérdi, a mint fölkel [mindjárt: „Gazdasszonyom, lelkem, hallja meg, [mit mondok, Csodálatos álmom volt nekem az éjjel ! Van-e, ki ez álmot meg tudná fejteni? Két ragyogó nap kelt előttem az égen, S zászló volt kitűzve kelmed ablakánál." „Várj csak, édes lelkem, hűséges cse- [lédem, Megfejtem én mindjárt, mit jelent az [álmod : Egy időbe' két nap nem lehet az égen. Nem sokára, meglásd, én nagy beteg [leszek És a betegágyból többé föl sem kelek. Ifjú gazdám téged elvesz feleségül, S árvákul maradnak drága kis gyer- [mekim ! Viseld majd gondjukat nekik jóságosan, Jóval légy irántuk s mindig emberséges. Ha fehér kenyeret adsz a tieidnek, Adj az enyéimnek legalább feketét. Míg a tieidnek vörös bort öntögetsz, Legalább friss vizet adj az enyéimnek. Ha puha ágyat vetsz saját gyermekidnek, Az én magzatimnak vess legalább szal- [mát!" Betegségbe esett a háznak asszonya, S nem is kelt fel többé, meghalt, a [mint mondta. Cselédjét a gazda feleségül vette. A fiatal asszony jól bánt az árvákkal, Jóval volt irántuk s mindig emberséges. Az árváknak adott szép fehér kenyeret, Saját gyermekei csak feketét kaptak. Az árvák poharát piros borral tölté, Saját gyermekinek csak friss vizet adott. Az árváknak puha pehely ágyat vetett; Saját gyermekeit szalmára fektette. Mondja neki egyszer ifjú szép gazdája : „Gazdasszonyom, lelkem, édes fele- ségem, Mért nem bánsz egyformán mindenik [gyermekkel ?" „Hát csak azért, szívem, édes ifjú [gazdám, Mert meghagyta volt az első feleséged, Hogy gondját viseljem az ő gyermekinek, S jó legyek irántuk, legyek ember- [séges!" A gottscheei népdaloknak ó-német, román és szláv dalokkal való össze- függése bizony ítékáúl a „Hanschal jungu czímű balladát idézzük, melynek