Seite - 441 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2

441 alatt elismerésre méltó magaslatra emelték nemzetük irodalmának fejlődését. E virágzás azonban nem volt hosszú életű s az ellenreformáczió következ- tében hirtelen és szomorú véget ért. Az ellenséges áramlat mindenekelőtt irgalmatlanúl máglyára Ítélte a protestáns könyveket, melyeknek legnagyobb része szinte hihetetlen tömegben lett 1600-ban és i60l-ben Laibachban és Gráczban a lángok martalékává, s ezen eljárást később még egyéb helyeken is meg-megújították. A mi e pusztításból még fönmaradt, azt a jezsuiták laibachi társháza kapta meg, melynek 1774-ben történt leégése alkalmával még e maradéknak addig esetleg megkímélt része is tönkre ment. Ekként e nyomtatványok legtöbbje ma a legnagyobb könyvészeti ritkaságok közé tartozik, jó részök pedig teljesen elpusztúlt. A Laibachban 1562 óta fenn- állott könyvsajtót is, a helyett, hogy saját czéljaira fordította volna, kegyet- lenül szétdúlta az üldözés, s minthogy csak 1678-ban állítottak ugyanott egy másodikat, addig elég alkalmatlansággal a külföldön kellett nyomtatni. Ez utóbbi erőszakosság annál kevésbbé érthető, mivel az ellenreformácziónak, a mint vezérférfiai maguk is bevallják, szintén oda kell vaia törekednie, hogy mentől nagyobb irodalmi munkásságot ébreszszen a katholikus tanok érdekében és védelmében, hogy ekként az ellenpárt nagy érdemeit e téren is kellőleg ellensúlyozhassa. Ez azonban még mindig elég hosszú időbe került. A protestantismus különben amúgy is csakhamar veszteni kezdett fáradságosan meghódított teréből, még pedig saját hibái folytán, melyek között a legsúlyosabb és legvégzetesebb mindenesetre tanítási módjának fonák alapelve volt. A míg ugyanis egyfelől egész helyesen nem restelték a reformátorok vallásos eszméik terjesztésének szolgálatára a nép nyelvét fölhasználni, addig ugyan- azt nemcsak a felsőbb, hanem még az elemi oktatásban is egy holt és idegen nyelvnek áldozták föl, s ezzel elszakították a kapcsot, mely a fejlődő s majdan vezetésre hivatott értelmiséget a néppel összeköthette s különösen a népre is hatással lehető irodalom művelőjévé tehette volna, llyeténképen folyto- nosan ellenmondások között hányódtak s úgy szólván a saját alkotásaikat sem tudták kellőkép megbecsülni, midőn elvből nem engedték meg, hogy a nyelv, a melyet maguk irodalmi eszközül használtak, mindegyre nagyobb jelentőségre s fokozatosan tágúló hatáskörhöz jusson. Ugyané bajban s ezenfelül még néhány másban sínylett különben utódjaiknak és ellenfeleiknek, a jezsuitáknak tanítási módszere is, s első sorban ennek a körülménynek tulajdonítjuk, hogy az egész XVII., sőt két K. 56