Seite - 460 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2
Bild der Seite - 460 -
Text der Seite - 460 -
460
nésénél fogva belseje az elhagyatottság és üresség daczára sem nem józan,
sem nem szegény. A föld emelkedő színéhez alkalmazkodva belsejében hat
lépcső van : egy a hajóban, három a keresztheveder alatt és kettő a szentély-
ben; ezekkel kivűl egyeznek a fal lábának fokozatai. Az aránylag magas
középhajó kétszer oly széles, mint egy-egy oldalhajó, boltozatát a sarkokon
lemetszett négyzetes pillérek tartják; a nyugati kapu fölött nagy ablak
nyílik, mely barátságos világosságot áraszt belsejébe. A szentély széles
ablakainak geometriai díszítménye majdnem egészen ép. Míg a szentélynek
erős támasztó pillérei vannak, addig a déli oldalhajó keskeny keleti falán
inkább díszítményűl szolgáló három támasztó pillért látunk egymás mellett a
nélkül, hogy azoknak czélja fölismerhető volna.
Az úgy nevezett hegyi templomok a lakható magaslatok és az Alpesek
határán, a veszélyek ellen biztosított helyen épültek, s egyiknek-másiknak
egész hitközsége az egyházfiból és annak családjából áll. Ilyen a Szent-Péter
temploma Vigaun fölött. Két pillér által elválasztott egyenlő széles és magas
hajóból áll; a pillérfők levéldíszűek; a csillagboltozat záró köveit szépen
kimunkált alakok és egyéb díszítmények élénkítik. E templomocskát magas
fekvése megóvta ugyan az ellenség dühétől, de nem a szerencsétlen átala-
kítástól; a szentély boltozatának gerinczeit lefaragták és az éjszaki hajó
falán levő festményt harmincz évvel ezelőtt bemeszelték, mivel formái nem
voltak összhangban azzal, a mit ma egyházilag szépnek tartanak. De a
festmény színei oly üdék és tartósak voltak, hogy ma is átviláglanak
a mészrétegen. A torony a nyugati homlokzat előtt áll kis távolságban,
de a homlokzat éjszaki szélével fal köti össze és az így támadt födött hely
előcsarnokúl szolgál.
Szent-Primus temploma Stein mellett a Mala Planina déli lejtőjén,
a honnét dél és nyugat felé pompás kilátás nyílik, 1452-ben, mások szerint
1472-ben épült, s különösen nagyságánál fogva figyelemre méltó; kettős
hajója 22.7 méter hosszú és 9 méter széles, a szentély 13 méter hosszú
és 6.9 méter széles, a hajó magassága 7.3, a szentélyé 9.8 méter, tehát
a szokásos arányoktól merőben eltér. A hajónak csillagboltozata a szokatlan
hosszúsághoz mérten négy pilléren nyugszik. A díszítményes részletek,
miként Krainburgban, úgy itt is, habár nincsenek ellentétben a csúcsíves
művészettel, mégis durva, lapos és hevenyészett kimunkálásúak, nagyon
meglátszik rajtuk, hogy a fúrót sűrűn használták. A szentélyt egyszerűbb
dülényes boltozat födi. Nyugat felé az utolsó pillérnél ereklyék elhelyezésére
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Karinthia és Krajna (Krajna), Band 8/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Karinthia és Krajna (Krajna)
- Band
- 8/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1891
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 16.17 x 21.97 cm
- Seiten
- 274
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch