Seite - 12 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

12 scrtésnyájak népesítettek meg, s a melyeken csak imitt-amott lehetett látni egy-egy rozzant kunyhót, csárdát, állást meg gémes kutat : ott most jól mívelt szántóföldek, dús termésű gyümölcsösök és nyájas tanyák vannak. Sőt talán már nagyon is megszorították a legelőket s kevesebb birkát és marhát tartanak, mint kellene. Az egykor oly híres alföldi pásztorok, kikről kivált a külföldi irók hajdanta oly sokat tudtak mesélni, a csikósok, juhászok, birkások, gulyások és kondások mindinkább fogynak. A csárdák törzsvendégei, a betyárok és szegénylegények pedig már csak a mesékben s egy-két külföldi iró fantaziájában élnek. Az Alföld mind jobban kivet- kőzik rideg magánosságából, regényességéből s némi tekintetben költői szépségeiből is. De sajátságos természeti szépségei megvannak még, s a nyilt síkság nagyon érdekes, meglepő, az évszakok szerint változó jelen- ségeknek színhelye. Sötétség burkolja be a nagy síkságot, komor szürke fátyol borítja az eget, köröskörűi síri cscnd uralkodik: ekkor a keleti tájon fehér csík villan fel, ezt más csík követi, csakhamar halovány fehér csillám futja be a szemkör karimáját, melyre az ég alja borúi; a csillagok lassan-lassan elhomályosodnak, fényük kialszik. Keleten mindinkább szürkül és derül; már kivehetjük a környező tárgyakat, körrajzaik, mint sötét árnyak, úgy válnak el a derengő fénycsillámtól, mely a légkört átfutja; a látókör szétolvadó határvonalai köröskörűi hátrább meg hátrább vonúlnak, az átpillantható tér mind jobban szélesedik, növekszik; az egész puszta új friss színt ölt magára. A távoli kút gémje már élesen kiválik, a gulyák, ménesek és nyájak megmozdúlnak, a tehenek halk bőgést hallatnak, a lovak megterűlnek, a juhok bégetnek. Ezalatt az ég boltozatának szelid pírja violaszínűvé változik, s most lassú méltósággal fölkel a vérpiros nap, széthárítva burkonyát; erre az ég pírja rögtön eltűnik, s egész boltozata sötétkék fátyok ölt magára. Maga- sabbra és magasabbra emelkedik a nap, mind fényesebben, felségesebben ragyog, az egész égen tiszta, csillogó aczélfény ömlik el. Hűs szellő kerekedik, a fűszálakra csillogó harmatcseppek ereszkednek, melyek a reggeli nap fényében rezegve úgy ragyognak, mint a gyémánt. Uj életre ébred az egész természet. A gulyák, ménesek és nyájak a legelőre vonúlnak, utánuk a pásztorok ballagnak kutyáiktól kisérve. A nyúl ide-oda szökell a mezőkön, az ürge földalatti lakása elé guggol és gyönyörködve játszadozik; a gólya kelepel, a pacsirta magasra röpül mint a nyíl és