Seite - 14 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

14 énekével dicsőíti az egek urát. Amott a magas ég alatt egy fekete pont mutatkozik, nagyobbra és nagyobbra nő, mozogni kezd, szárnya nő, már látjuk szárnya mozgását, végre rikácsoló szavát is meghalljuk a prédára lecsapó ölyvnek vagy vércsének. A faluvégi gémes kútnál napsütötte barna leányok jelennek meg, vállaikon gyakran hosszú rúd van, két végén egy-egy sajátságos alakú korsó vagy kanta függ. A kútnál talán már egy nyalka legény várakozik reájok, hogy az ostorfát a vederrel alámerítse s korsóikat megtöltse. A nap mind magasabbra emelkedik, a hús szellő már elült, a forróság nőttön nő. Mintha egy varázsütéssel más országba jutottunk volna, szemünk előtt egy tenger tárúl föl, mely ezüstfényű hullámait rengeti. Incselkedve közeleg, azután megint eltávozik. Egyszerre hátunk mögött is összefolyik, holott pedig csak imént száraz, szikkadt földön jártunk vaia. Most minden oldalról tündéri tó környez bennünket; selyemszín hullámaiból bokrok, ligetek, szélmalmok, templomok, falvak, városok merülnek föl; az egyen- lőtlenül megmelegedett légrétegek rezegve hullámoznak, nagyítva, gyakran eltorzítva tükröztetik vissza a tárgyakat. Távoli facsoportok, csárdák és tornyos helységek, melyeket bizonyos álláspontból különben nem láthatunk, most föl-föltünedeznek a látóhatáron, mintha a selyemszínű áradat fölszínén úsznának. A tükröződés által nagyított és eltorzított tárgyak, ha feléjök közeledünk, rendes alakjukat öltik föl újra; silány cserjék, tövises kórók, álmodozó gólya, rozzant kútágas, szegényes kunyhó, düledező csárda : ez az egész, a mi a tündéri látományból megmarad. A szemkápráztató varázs- képeket a délibáb hímezi a puszta rezgő légrétegeibe. Majd megint új jelenség köti le figyelmünket. Közel hozzánk szürke oszlopok szállnak föl, hegyeik hol az égnek, hol a földnek fordítvák. Az oszlopok keringve majd egymáshoz közelednek, majd ismét szétfutnak, majd nekünk tartanak, majd odább állanak; most egymásba ütődnek, szét- hullanak, ezután ismét fölkerekednek. Porforgatagok, melyeket a forgószél támaszt és kerget. Egyszerre a nyilt térségen nagy távolban magas hegyek tűnnek fel, de nem sokára ismét elenyésznek, mert csak játszi fellegek voltak. Néha a felhők összetömörúlnek s mint valóságos hegyek tornyosúlnak az ég aljában, fehér tetőkkel a látóhatáron; mind nagyobbra nőnek, szétszakadnak, de hamar ismét összefutnak. Feljebb és feljebb vonúlnak, sötét színt öltenek, egyszerre vakító villám hasítja ketté, ezt tompa dübörgés követi. Közelebb