Seite - 32 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

32 A dolog azonban lassan haladt előre mindamellett, hogy az ország némely más vizeinél, mint a Bèga- és Ferencz-csatornánál, meg a Sárvíznél a sikeres szép példa már a XVIII. században meg volt adva. A jelen század második és harmadik évtizedében egy kissé elevenebb élet kezdődött a víz- szabályozás terén. Ez időben egy mérnöki testűletet szerveztek, mely első sorban a Dunán végzett s ma is becses műszaki fölvételeket tette meg; folytatólag végre a Tisza és mellékvizei is mérnöki fölvételek tárgyát képezték. Tényleges munka azonban a Tisza völgyén, — némely kisebb jelentőségű víziművek, leginkább helyi érdekű töltések létesítésén kivűl, — még ekkor sem történt. Az 1830. évi tiszai és 1838. évi dunai nagy árvizek hatása alatt a törvényhozás országos választmányt küldött ki a czélból, hogy az ország folyóinak körülményeit tanulmányozza s a szabályozás iránt az ország- gyűlésnek javaslatot tegyen. E választmány jelentése 1843 február 5-én készült el s abban az ország csaknem minden nagyobb folyójának szabályo- zása javaslatba van hozva. E jelentésben vezérelvűi az is kimondatott, hogy a hajózás könnyítésére szolgáló munkálatok, mint túlnyomólag közérdekűek, országos pénztárból, a földmentésre használók pedig, mint közvetetlenűl és legnagyobb részben a magánosok hasznát előmozdítók, magán költségen végeztessenek. 1845-ben újabb tiszai áradás volt. Ekkor József nádor meghagyta az országos építészeti igazgatóságnak, hogy figyelembe véve az eddig fölmerült javaslatokat, a Tisza-szabályozási terveket készítse el. Ezen igazgatóság, vagy jobban mondva annak tisztviselője, Vásárhelyi Pál, a hírneves magyar vízi-mérnök, a szabályozás tervét a korábbi becses fölvételek alapján elkészí- tette. E terv szerint Váritól Zalán-Keménig a Tiszán 122 kanyarúlat volt átvágandó. Vásárhelyi Pál ezen felül azt is javasolta, hogy az alacsonyabb helyeken töltések emeltessenek, azok vonalozását és szelvényeit azonban nem állapította meg. Az átellenes töltések közére nézve megjegyezte, hogy az ne legyen túlságos széles, mivel a vízárt lehetőleg össze kell tartani, hogy a lehető legnagyobb és sebesebb lefolyás biztosíttassék. Nem kerülte ki a tervező figyelmét azon ok, a mely a pusztító áradásokat mindenkor előidézte. Ez az ok első sorban az, hogy a Tisza a magyar éjszak-keleti Kárpátokról és az Erdélylyel határos megyék hegységéről lefutó összes vizeket, sőt még az erdélyi hegyek közül a magyar alföldre átjövő folyók vizeit is magába veszi. Hogy csak a nagyobbakat említsük, ilyen a sok