Seite - 48 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

48 hós balladát. Ez a leány építteté a hajdan hatalmas földvárat a hussziták ellen : innen lett a neve. Bezdédnz 1 megcsodálni való az első magyarországi nagy pálinkafőző gyár, mely füstölgő kéményével messzire kitűnik, ez már a 40-es években is ott volt. Itt a Tiszaháton roppant nagy mennyiségű szilvát és almát termesz- tenek, s szállítják vízen úgy, mint tengelyen, nyersen és feldolgozott állapotban. Azután jön Czigánd: hírhedett nagy falu, nem is egy, de kettő. Templo- mát azért építette kimagasló helyre, hogy legalább a tornyát Kis-Czigánd is láthassa. Papjának ád évi fizetésűi 400 szekér szénát, 400 kenyeret, 400 sódart, 400 forintot és 400 s a többit. Mindenből 400-at. A néphagyomány szerint lakói a tárkányi várhoz tartozó czigányok voltak; most magyarok. Azután következik a Hosszú-rét. A Tisza-partot jelzik jobbról a füzesek, balról a nádasok, vagy változatosság okáért balról a füzesek, jobbról a nádasok. A falu alatt kikötő tutajunkról találgatva nézzük, mit csinálnak azok az asszonyok a parti rekettyésben, a kik térdig vízben állva s a szoknyáikat két kézzel fölfogva a fehérpiros virágú bozótban kaszáló mozgással járnak. Diákjaink annak is tudják az okát. A sömlyékben most érik a harmatkása (Festuca fluitans) ; az asszonyok ezt szüretelik ilyen módon : rendesen pitymallatkor kimennek az olyan határrészekre, melyeken a harmatkása terem. Mennél nagyobb a harmat, annál nagyobb a zsákmány, melyet úgy gyűjtenek, hogy bal kezükben egy fölfordított nagy szitát tartanak s jobb kezükbe fogott hosszúnyelű fakanállal vízszintesen csapják a szita fenekére a könnyen hulló magot, a vadrizst. A harmatkása csemege-féle főzelék a népnél, esetleg az úri asztaloknál is. Roppant szapora eledel; azt tartják róla, hogy annyi gyüszűnyit kell belőle főzni, a hány evő lesz. Végre megérkezik tutajunk Tokajhoz, a hajdani erős várhoz, melynek egyik ostrománál (1605) a császári védő sereg utoljára az irhabőr nadrágjait is élelmiszerűi használta föl, mint tudós Wagnerben s még körülményeseb- ben Latzkó Máté krónikájában olvashatjuk. Itt a végczél. A sót kiszállítják a kincstári raktárba ; a szálfát elviszik gerendának : a tutajosok hazaballag- nak Máramarosba gyalog; mi pedig átszállunk a kikötőben horgonyzó tiszai gőzösre. Tokajról, a királyi-bortermő vidékről majd szólunk a maga helyén; itt most nem időzünk: sietni kell, a míg a Tisza virágzása be nem áll; mert az még a gőzhajó kerekét is megfogja.