Seite - 57 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

57 tanító, a ki keresi a ritka tátorján-gyökeret (Crambe Tataria), melynek egy darabjából húsz ember jól lakhatik (Diószegi szerint). De állandó lakóik is voltak ezeknek a szigeteknek. Csakhogy azoknak a minősítését nem találjuk fel a népszámítási rovatokban. Azok az emberek, a kik a „semmiből" élnek, a kik télen csíkot fognak, nyáron sulymot halásznak bundadarabbal, gyógy- füveket szednek, felkutatják a „szálepet", meggyűjtik tavaszszal a nyárfákról a „popium"-ot, elkészítik a fagyöngyöt madárlépnek s madarásznak vele, furfangosan elszedik a bíbicztől jól elrejtett tojásait; a fekete ürömből taplót csinálnak, ostorménfából pipaszárat fúrnak, a szíksót összeseprik, s a mi Elöntött tanya. annál becsesebb, a salétromot fölkutatják; elárúlja azt nekik a vörös levelű növényzet, a buja lórom (Rumex); azt kifőzik nagy bűzös földkatlanokban, a fiatal fáknak a héját lehántják, magyar csizmadiák számára sarokkéreg- nek, s még a harmatkását is zsákra tudják szedni. A ki köztük teknő- vájáshoz is ért, az már nagy mester. Ezek között pedig a „pákász" már világlátott ember! Az egy darab fűzfából maga faragta lélek vesz tőjén bejárja a holt Tiszát, a mocsarakat, a vízben álló erdőket, a melyeket bérlő halász nem péczéz ki tilalmasnak, s lesi horoggal, pendelyhálóval, meglepi tapogató kassal a halat; száraz nyáron kiássa a szikkadt vízfenékbe menekült csukát. Néha naphosszant eláll, mozdúlatlanúl, mint egy szobor, a csónakja orrán, az ötágú szigonyt magasra M. 8