Seite - 60 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

60 najasu-t. Mért ne volna az jó? A pákásznak van ősi kovás puskája is, melylyel a lesből vadludat, kacsát lövöldöz, a rókát, farkast is leteríti, ha eléje kerül, s annak az irháját becseréli puskaporért. Kutya helyett néha egy szelídített róka a ház őrzője; majorsága fiók korában szedett vadlúd és vadkacsa, melyeket vásárra szokott vinni, ha megnőnek, vagy úri láto- gatóknak adja — ajándékba viszonajándékért, nem pénzért, — mit csinálna a bankóval? — puskaporért, golyóért, vas-szerszámokért, mint a tenger sziget lakója. De sokkal rendesebb vendégei voltak a tiszai szigetnek a „szegény- legények", a kik lopott lóval, tulokkal átúsztattak a Tiszán, s aztán meg- húzódtak csendben a füzesek árnyékában, míg a vármegye pandúrjai nyomot vesztve szaladgáltak előre hátra az üldözésükben. Némelyiknek ez volt a leszálló helye, ha innen-amonnan a tömlöczből kikerült, néha nem is magasabb engedelemmel. Itt senki el nem árúlta, senki nem kereste. Ha ügyes ember volt, még bankókat is csinálhatott; arra is volt eset. A dohánycsempészethez pedig épen a természet által legjobban előkészített hely volt ez a vízövezte magány, nagy odvas fáival. Mikor aztán jött a tavaszi árvíz, s öles hullám alá temette az egész szigetet, akkor a pákász felköltözött a nagy fára családostúl együtt, magával vive szárított halat, szalonnát és sült tököt, s onnan nézte nagy nyuga- lommal, hogyan fogy el a víz. Néha még egy kis préda is akadt : a sebes vízár az elöntött falvakból holmi bútorfélét úsztat alá; azt a pákász a lélek- vesztőjével utóiérte és kivontatta. Ezt az Isten adta. Hanem hát mind ennek a szép idillnek véget vet apródonkint az új korszak megizmosúló rendszere. A Tisza-szabályozással, mint egy régi vívású erdősz mondá, „mind elrontották az urak a mi szép mocsarainkatu. A súlyom helyén búza terem már, a csík sem marad meg a luczernásban ; a kivágott vízi erdő talaját „Ameriká" -nak nevezik most s ott három méteres tengeri hányja a selymét; a bíbiczterjesztő tóban ezrei a szelíd ludaknak úszkálnak jó őrizet alatt; maga a sziget területe kataszter alá van véve és osztályozva; birtokosa iparkodik jövedelmet húzni ki belőle: gyümölcsöst ültetnek, a fűzfa- vesszőkből kosarakat fonnak, s a kosár gyümölcsöstűi elrepül vasúton Berlinig, Szent-Pétervárig; a gyógyfüveket megbuktatta a salicyl, a szabadon termő szíksót értéktelenné tették a szodagyárak; tapló, pipaszár nem kell már annyira, — mert mindenki szivart szí, s az erdőtörvény tiltja a kéreghántást. A fiúk sem folytathatják már a pákász mesterséget; gyerekkorukban tanyai