Seite - 63 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

63 hogy föl nem iszsza vizét a szomjú talaj. Erős havazású telek után, midőn a hegyekben és völgyeikben ölnyi magasra gyülemlett meg a hó s meleg szelek, meleg esők hirtelen olvadásnak indítják tavaszszal : akkor kezd rette- netessé válni ez az oly ártatlannak látszó vízfolyás. A hótömegek olvadt leve, vize egy időben, egyszerre indúl meg a hegyekből lefelé, útját még meg- rövidítik és sebesebbé teszik az átvágások, melyeket a fels'ò Tiszán kezdett meg a szabályozás, és a mint kiérnek a síkságra, szemmel láthatólag kezdik megtölteni a sekély medret, mely csakhamar színig telik gazos, iszapos vízzel, aztán nő, egyre nő, mind többet és többet hódítva el az ártérből, s midőn azt is elborították : nem állnak meg csak a védőgátak lábainál. Hiszen, ha ott aztán megállanának ! De a víztömeg ott is egyre nő és dagad. A part alján ott a vízmérő léczek, melyek a víznek a normális színtáj, a 0 pont fölötti magasságát mutatják. Egy-két méternyit ha elnyel is a víz a mérczéből, a gát-védelem a bajnak ilyenkor még oda sem néz. Még szereti, ha „lábvizet44 kapnak a gátjai, annál szilárdabbak lesznek, ha a megázás után jobban leülepedtek. De a haragvó Tisza az Alföldnek nem mindig szívességeket tenni jő. Mikor még szabad ura volt az egész völgynek s elterülhetett, a merre s a meddig neki tetszett : termékenyítő iszapot hagyott maga után s a halaknak képzelhetetlen gazdagságával tért vissza medrébe. Most, hogy határok közé kezdi szorítani az emberi alkotás : ő is kisebb-nagyobb erővel évről-évre megindítja ostromát ez alkotások ellen, s oly harcz keletkezik kettejök között, mely az anyagi és szellemi erőnek ép oly megfeszítésével, ép olyan áldozattal és veszedelemmel jár, mint az igazi háború. A védő gátak magasságát mindig a helyi színtáj fekvésének körülményei határozzák meg. Az úgy nevezett „természetes magaslatokon44, vagyis oly emelkedéseken, melyeket még soha nem öntött el a Tisza vize, fölösleges volna gátakat építeni. E magaslatoknak, melyek a legtöbbször az egyes védekezési területeknek is a természetes határai, az oldalaihoz „kötik be" a gátakat, melyeknek koronamagassága mindenütt ugyanazon színvonalban halad, egész magasságuk azonban az alapjokúl szolgáló talaj magasságához képest változó. A hol ez utóbbi emelkedettebb, ott a gáttest alacsonyabb s a körülményekhez képest gyengébb is lehet. De a mély helyeken, melyek különben természetes kapui lennének a Tisza áradatának, a védő gátak a khinai faléhoz fogható arányokat vesznek föl. A gátak építésénél lépcsőzetes rétegekben hordják föl a földet s azt erősen ledöngölik, sőt újabban lovakkal